A győzelmet a Honvéd csereemberei hozták

A mérkőzésről tudósított: KESZTHELYI ZOLTÁN, PIETSCH TIBORA mérkőzésről tudósított: KESZTHELYI ZOLTÁN, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.16. 00:12
Címkék
Hiába szerzett vezetést, és fordult előnnyel a Siófok, a Honvéd újra igazolta, hogy jó csapat. A vendégek a második félidőben cseréik révén tudták megnyerni a találkozót.

„Ha bajnokok akarunk lenni, az ilyen meccseket be kell húzni” –

jelentette ki a kezdés előtt tíz perccel Bárányos Zsolt. Némiképp csökkentette a Honvéd esélyeit, hogy egyik legjobbja nem két nyújtógyakorlat között beszélt a csapat közeli, illetve távoli céljairól, hanem a siófoki lelátó legfelső sorában ülve. Az eltiltott futballista mellett még egy neves hiányzója akadt a Kispestnek: Hercegfalvi Zoltánnak három sárga lap miatt volt „szabad szombatja”. „Aggodalomra azonban nincs ok – szögezte le Bárányos Zsolt. – Azért

van minden poszton két játékosunk, hogy ebben az együttesben ne legyenek pótolhatatlan emberek.”

Az első félórában látottak a középpályást igazolták, ez idő alatt háromgólos előnyre is szert tehetett volna a Honvéd, csakhogy Hegedűs Lajos egyszer, a bal oldali kapufa pedig kétszer „hárított”, míg többi lehetőségét elkönnyelműsködte a vendéggárda. A kissé egyoldalú játék krónikájához tartozik, hogy egy helyzete a Siófoknak is akadt, ám mindent elmond a házigazda támadójátékáról, hogy azt nem valamelyik csatár vagy középpályás puskázta el, hanem a védelem tengelyében futballozó Kuttor Attila.

Az éllovas – érthetetlen módon – harminc perc elteltével alábbhagyott a rohamozással, ezt kihasználva felbátorodott a Siófok, és negyedórányi jó futballjának hamar meglett a jutalma: Kanta Szabolcs gyönyörű szabadrúgásgólja után 0–3 helyett 1–0-s vezetéssel vonulhatott pihenőre. Nem áll szándékunkban a valóban mesteri találatot szerző középpályás érdemeit kisebbíteni, de ha Solymosi Péter játékvezető helyesen ítéli meg a 44. percben történteket, akkor nem befelé, hanem kifelé következett volna szabadrúgás…

Supka Attila két cserével próbált életet lehelni csapatába: a második félidőre Ivancsics Gellért és Palásthy Norbert jött ki Vincze Gábor és Tóth Mihály helyére, de ettől még nem lett egy csapásra jobb a látogatók játéka (Palásthy beállítása utóbb kulcsjelentőségűnek bizonyult), enyhe mezőnyfölényen kívül másra nem futotta erejükből ekkor. Ez nyilván a szakvezetőnek is szemet szúrt, mi mással magyarázhatnánk, hogy a 60. percben már Dieng Cheikh Abass is beszállt – pályára lépését követően a 4–1–3–2-es hadrendről 4–4–2re állt át a fővárosi együttes. Mintha csak az kellett volna a fordításhoz, hogy a Bozsik-stadionban alkalmazott felállásra váltson a listavezető, rögtön feljavult a teljesítménye, ennek eredményeként az egyik kispesti gól követte a másikat.

Aki azt hitte, hogy a Honvéd egy perc leforgása alatt elrendezte a mérkőzést, tévedett. A hátralévő játékidőben a Siófoknak volt rá lehetősége, hogy – csakúgy, mint a Debrecen és az MTK ellen – otthon tartsa az egyik pontot (vagy fordítson), ám Kuttor Attila hiába csatlakozott a csatársorhoz, több középkezdést már nem végzett el a Honvéd. A vendégek végül ha nehezen is, de begyűjtötték a számukra oly fontos három pontot – a játék képe alapján megérdemelten.

AZ NS JÁTÉKOSÉRTÉKELÉSE

SIÓFOK

Hegedűs Lajos 6

A kapus ezúttal is igazolta tehetségét, a gólokról nem tehetett, miközben több bravúrja akadt.

Tusori Richárd 5

Különösen a mérkőzés elején tűnt bizonytalannak, gyakorta csak szabálytalanul tudta megállítani a Honvéd támadóit.

Kuttor Attila 6

Az 513. bajnoki mérkőzését játszotta – a szokásos magabiztossággal, s ha így folytatja, hatszázig meg sem áll.

Forgács András 5

Rá is igaz, ami Tusorira: bizonytalannak tűnt. Igaz, néhány fontos mentése is akadt.

László András 6

Korábbi csapata ellen kettőzött akarással küzdött, nem rajta múlt, hogy nem szerzett pontot a Siófok.

Eugen Fomumbod 5

Nagyon sok labdát szerzett, miközben nagyon sokat el is vesztett, ezzel csapata hasznára és kárára is volt.

Csopaki István 5

Átlagos produkciót nyújtott, valójában nem sokat tudott hozzátenni a Siófok játékához.

Nagy Lajos 5

Sokkal jobb játékra képes annál, mint amellyel szombat este kirukkolt.

Kanta Szabolcs 6

Passzai többsége sikerült, mesteri munka volt, ahogy a szabadrúgást belőtte.

Melczer Vilmos 6

A lelátón sokan dicsérték: végre jól játszik a Vili! Ha a siófoki szurkolók mondják...

Fülöp Zoltán 6

Nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen egy szem támadóként olykor négy Honvédvédővel kellett birkóznia, az esetek többségében tisztességgel helytállt ebben a küzdelemben.

A CSERÉKközül Gajda Istvánnak (–) 13 perc jutott, Miklósvári Jánosnak (–) és Köntös Dánielnek (–) még annyi sem, így egyikük sem tudott lendíteni a Siófok játékán.

HONVÉD

Tóth Iván 6

A már-már megszokott magabiztos teljesítmény – Kanta Szabolcs szabadrúgását talán még Gianluigi Buffon sem védte volna.

Schindler Szabolcs 6

Védőmunkáját megbízhatóan látta el, miközben arra is volt energiája, hogy a támadásokat segítse.

Angoua Brou Benjamin 66

Sem a földön, sem a levegőben nem tudták átjátszani, néha akkorákat ugrott, hogy félő volt, beveri a fejét a reflektorba.

Mico Szmiljanics 6

Ugyanaz igaz rá, ami Benjaminra, de tegyük hozzá, ha az első félidőben beollózza (!) a labdát, most ódákat zengenénk róla.

Tóth Balázs 6

Mindent elmond a játékáról, hogy gyakorlatilag egy hibája sem akadt.

Vincze Gábor 5

Egy félidő jutott neki, addig becsülettel küzdött, de tőle ennél jobb teljesítményt várnak.

Magasföldi József 6

Egy rossz szabadrúgással melegített be, azt sokkal jobb kísérlet követte, majd több remek megmozdulás.

Eugenio Bila Genito 5–2=3

Küzdött, brusztolt, olykor túlságosan is hevesen – nem véletlen, hogy kiállították.

Diego 5

Remekül kezdte a mérkőzést, de aztán visszaesett a teljesítménye, így érthető, hogy egyórányi játék után lecserélték.

Tóth Mihály 5

Elpuskázott egy ziccert, fejelt egy szép kapufát – úgy tűnik, lassan visszanyeri régi formáját.

Guie Gneki Abraham 5

Többször is önzőnek bizonyult, néha egyegy passzal többet segített volna .

A CSERÉK közül Palásthy Norbert (7)beállítása döntő volt, Ivancsics Gellért (6) meghálálta a bizalmat, és ugyanez igaz Dieng Cheikh Abassra is (6), akinek félóra elég volt ahhoz, hogy hőssé váljon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik