Ketten a jackpotért

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.09.13. 23:22
Címkék

A héten befejeződik az idei Golden League-sorozat, s kiderül, kifizetik-e az egymillió dolláros jackpotot. Az utolsó előtti viadalt pénteken Brüsszelben tartják. „Minden az időjárástól függ” – válaszolta Wilfried Meert, a brüsszeli Golden League-viadal versenyigazgatója arra a kérdésre, hogy láthat-e világcsúcsot a közönség péntek este, a sorozat ötödik állomásán. Ugyanez igaz lehet a vasárnapi berlini gálára is – ez a verseny a sorozat hatodik, utolsó állomása –, amelynek végére kiderül, kifizetik-e idén az egymillió dolláros jackpotot. Az évről évre változó szabály most úgy szól, hogy azok az atléták osztozhatnak a hatalmas öszszegen, akik minden Golden League-viadalon diadalmaskodnak. Amennyiben senkinek sem sikerül győznie mind a hat versenyen, az öt alkalommal elsőséget szerzők között 500 ezer dollárt osztanak szét. Négy verseny után ketten – a négyszázas Sanya Richards és a rúdugró Jelena Iszinbajeva – reménykedhetnek abban, hogy részesülnek a jackpotból, s nem valószínű, hogy Brüszszelben vagy Berlinben bármelyikük is elbukik. Az amerikai futó azért, mert remek formában van, legutóbb, egy héttel ezelőtt Zürichben hatalmas fölénnyel nyert. Az orosz rúdugró ugyan keresi régi önmagát, de annyival jobb ellenfeleinél, hogy még így is ő a szám nagy esélyese. Ha ők legalább egyszer kikapnának, azzal a gátfutó Michell Perry és a magasugró Blanka Vlasic járna jól. Ők azok, akiknek eddig csak egy vereségük van, s ha pénteken és vasárnap is győznének, részesülhetnének az 500 ezerből.

Vannak, akik a nagy bevételt egyetlen futással szeretnék elintézni. Kenenisa Bekele például úgy érzi, Brüsszelben képes lesz megjavítani a 10 000 méter világrekordját. Az etióp futó oszakai győzelme után bizakodó, pedig a japán városban ugyancsak meg kellett küzdenie harmadik világbajnoki címéért. Erre azonban van magyarázat. Menedzsere, Jos Hermens szerint Bekele a tavaszi mombasai fiaskó (feladta a mezeifutó-világbajnokságon a versenyt) után nehezen szedte össze magát, későn kezdte a felkészülést, ám nagyon kemény munkát végzett. Oszakában még „túledzett” állapotban versenyzett, mostanra azonban felfrissült, s remek formában van. Honfitársa, Meseret Defar a ritkán műsorra tűzött 2 mérföldön próbál csúcsot javítani, férfi 100 méteren pedig a vasárnap 9.74 másodperces világcsúcsot felállító Asafa Powell rajtol. A jamaicai futó hihetetlen eredményével elhalványította az Oszakában három aranyat szerző Tyson Gay teljesítményét, aki érthető módon nem is vállalta a brüszszeli fellépést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik