Megverték az MU sztármenedzserét

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.12. 23:53
Címkék
Meghökkentő eseménysorozat szenvedő alanya volt a Manchester United világhírű menedszere, Sir Alex Ferguson. A skót szakembert a londoni pályaudvaron egy középkorú férfi minden figyelmeztetés nélkül megtámadta, és többször is belerúgott.

Sokkoló jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik hétfőn délután a Manchesterből Londonba 17.15 órakor érkező vonaton utaztak: amikor a szerelvény megérkezett a fővárosba, a peronra lépő Sir Alex Fergusont, a Manchester United menedzserét támadás érte. A tanúk elmondása szerint a roszszul öltözött és gyanús külsejű férfi futballpályákon közismert káromkodásözönt zúdított a skót edzőre, és többször is belerúgott a 65 éves szakemberbe.

„Két férfit megtámadtak Euston állomáson hétfőn délután. Az elkövetőt elfogták és letartóztatták. Nyolc napon túl gyógyuló személyi sérülés nem történt” – állt a vasúti társaság hivatalos közleményében, amelyben azt is megerősítették, hogy az egyik károsult Sir Alex Ferguson volt.

Az eset után meglehetősen feldúlt menedzsert forró teával nyugtatták meg, az edző ezt követően saját lábán távozott, és annak rendje és módja szerint megjelent azon a jótékonysági rendezvényen, amelyet a hat évvel ezelőtti, szeptember 11-én elkövetett New York-i terrortámadás évfordulója kapcsán tartottak. Az elkövetőnek szerdán a londoni bíróságon kellett megjelennie törvénysértés és testi sértés vádjával. Nos, a 43 éves angol férfi a meghallgatás során beismerte, hogy ágyékon rúgta Sir Alex Fergusont, valamint azt sem tagadta, hogy lefejelte az egyik rendőrt. Mentségéül azt hozta fel, hogy ittas volt és egyáltalán nem volt tisztában cselekedével, és azt sem tudta, hogy a híres edzőbe kötött bele. A bíróság a későbbiekben hozza meg döntését a tettessel szemben, aki a menedzser elleni akciója után megpróbált elillanni, ám a biztonsági őrök elkapták és leteperték, előreláthatólag hat hónap szabadságvesztés lesz a büntetése.

„A bulvárlapok szokás szerint eltúlozták a történetet. Sir Alex Fergusonnak nem esett baja, és idejében megérkezett a jótékonysági találkozóra” – nyilatkozta az angol klub egyik szóvivője.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
33 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
56 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik