Antonio Di Natale duplájával hihetetlenül fontos három pontot szerzett Roberto Donadoni együttese Ukrajna ellen idegenben, a B-csoport egyik szerda esti rangadóján a Lobanovszkij-stadionban. Ezzel a squadra azzurrának minden esélye megvan arra, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat végén az első két hely valamelyikén végezzen, de ehhez még óriási csatát kell vívnia a francia és a skót nemzeti csapattal. A csoport másik rangadóján ugyanis a francia válogatott óriási meglepetésre hazai pályán maradt alul a skótokkal szemben. A szigetországiak ezzel átvették a vezetést Olaszország és Franciaország előtt.

Antonio Di Natale duplázott

Antonio Di Natale duplázott
EB-SELEJTEZŐK
Nem az olaszok szájíze szerint kezdődött a mérkőzés, Andrij Sevcsenko már a negyedik percben ráijesztett a vendégekre, szabadrúgásból lőtt hatalmas kapufájával.
Aztán kicsit kijöttek vendégek a szorításból, ezt jelezte Iaquinta két nagy helyzete is, először Di Natale forintos átadását nem sikerült elérnie, majd az ukrán hálóőr Sovkovszkij fogott ki rajta.
A túloldalon újra Sevcsenko szerezhetett volna vezetést, de Gianluigi Buffon óriási reflex-szel kiütötte a labdát.
A lehető legjobb pillanatban, még a félidő előtt megszerezték aztán a vezetést Itália fiai, Pirlo beadása után Di Natale fejesből vette be a 40. percben a hazaiak kapuját.
A második félidő ott folytatódott, ahol elkezdődött, Di Natalének majdnem sikerült Iaquinta passzát újra gólra váltania. Ezután azonban megkezdődtek az ukrán rohamok, s csupán Buffon klasszisa mentette meg a góltól az olaszokat, akik kétszer is kapitulálhattak volna. A végzet aztán nem kerülte el őket, a Chelsea FC sztárja, Andrij Sevcsenko egy kipattanó után védhetetlen gólt ragasztott a Juve kapusának hálójába a 71. percben.
A világbajnok nagyságát igazolja azonban, hogy nem omlott össze a gólt követően. Öt perccel a bekapott találat után a lesre apelláló ukrán védelmet kijátszva Ambrosini átadásából újra Di Natale volt ugyanis eredményes.
Ezzel a 2-1-es győzelemmel óriási lépést tettek az azzurrik a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra való kijutáshoz, de várhatóan így is hatalmas csatát vívnak majd a skótokkal és a franciákkal a továbbjutásért.
Párizsban is a vendégek ünnepelhettek a meccs után, hiszen Skócia sokkolta a hazai drukkereket azzal, hogy 1-0-s sikert ért el a Parc des Princes-ben. A döntő találat James McFadden nevéhez fűződik, aki Craig Gordon kapus kirúgása után kapásból, 25 méterről vette be Landreau kapuját, a francia hálóőr is vastagon benne volt a gólban. A skótok ezek után hősies védekezésükkel kiharcolták az idegenbeli sikert.
EURÓPA BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT, 9. FORDULÓ
| Ukrajna–Olaszország 1-2 (0-1) |
| Gólszerzők: Sevcsenko 71., ill. Di Natale 40., 78. |
| Franciaország–Skócia 0-1 (0-0) |
| Gólszerző: McFadden 64. |
B–CSOPORT
| 1. Skócia | 9 | 7 | - | 2 | 17-7 | +10 | 21 | ||
| 2. Olaszország | 9 | 6 | 2 | 1 | 15-7 | +8 | 20 | ||
| 3. Franciaország | 9 | 6 | 1 | 2 | 15-3 | +12 | 19 | ||
| 4. Ukrajna | 8 | 4 | 1 | 3 | 10-9 | +1 | 13 | ||
| 5. Litvánia | 9 | 3 | 1 | 5 | 7-11 | -4 | 10 | ||
| 6. Grúzia | 9 | 2 | 1 | 6 | 14-15 | -1 | 7 | ||
| 7. Feröer-szigetek | 9 | - | - | 9 | 3-29 | -26 | 0 |
Legfrissebb hírek

Serie A: hiába nyert a Carpi, Baloghék maradtak bent
Olasz labdarúgás
2016.05.15. 22:43

Videó: Buffon szeretetből megpofozta Di Natalét
Olasz labdarúgás
2015.02.03. 18:55
Ezek is érdekelhetik