Nehéz a felkészülés

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.09.11. 23:33
Címkék

Az olimpiai felkészülés körülményei az ideálistól messze vannak, de azért zajlik a munka. Nehéz a kvótaszerzés, ám így is majdnem athéni mértékben kvalifikálják magukat a magyar sportolók Pekingre, várhatóan 20-22 sportágban 160-180 olimpikonunk lesz. Az állami támogatás messze alulmúlja a nemzetközi átlagot, és nagyon rossz ütemezésben érkezik. A mind az öt parlamenti párt által támogatott Nemzeti Sportstratégia jó, de súlytalanná válhat, ha nem lesz mögötte állami pénz. Ezzel szembesülhettek az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának tagjai, amikor Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszámolt a pekingi olimpia előtti helyzetről. Az egykori nagy klubokat felváltó kis egyesületek vegetálnak, financiális gondok miatt fontos edzőtáborok maradtak el, a tatai létesítményre is ráférne a ráncfelvarrás, a színvonal a 60-as, 70-es éveket idézi. Ezért nehéz lesz megőrizni a nemzetek olimpiai rangsorában elfoglalt előkelő helyünket, csakúgy, mint javítani a magyar él-, tömeg- és iskolai sport helyzetén. A Sportkórház 30 fős orvosi létszáma a költségcsökkentés miatt a felére csökkent, a sportegészségügyben dolgozók pedig több hónapos késéssel jutnak hozzá a bérükhöz. Elhangzott, hogy a budapesti olimpiai rendezésért csatasorba álló nagyvállalatok a sportszponzorációban nem vállalnak szerepet. A bizottsági ülés gyér számú, biztató mondatai a megerősített doppingellenes tevékenységről szóltak. A honatyák némi kötelező pártoskodás és a költségvetési összegekkel kapcsolatos villámszámháború után hozzászólásaikban jelezték, hogy latba vetik befolyásukat a helyzet javításáért.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik