Amerikából jött, Ausztráliába vágyik

A kezdés édes: a Bon Bon Valami Amerika című dala csendül fel, amikor Szávay Ágnes bevonul. Noha az a rész nem éppen ide illő, hogy „…mindig az a jó fiú, aki nyer”, senki sem akarja rábírni a zenekart, hogy írja át a szöveget. Legfeljebb ha Ági megnyeri a következő US Opent, akkor. Ám nincs idő ezen rágódni, hiszen akkora tűzijáték veszi kezdetét, hogy az embernek az a benyomása támad, 22 napot késett az augusztus 20-i parádé. Úgy fest, ami jár Sz. Istvánnak, az jár Sz. Ágnesnek is.

A vendéget (avagy házigazdát, ugyanis klubja, a Vasas létesítményében vagyunk) méltán megillető vastaps után jön az első „harmad”. Aki kérdez, az előbb János, a szakavatott műsorvezető, majd a publikum, aki pedig válaszol, az… igen, igen, Ági. Fél óra alatt annyi információval leszünk gazdagabbak, hogy azzal egy nagy kapacitású komputer memóriatárát megtölthetnénk. Csupán néhány érdekesség: a soltvadkerti kislány hatévesen ment le először teniszezni, aztán hamar kiszúrták, hogy nagy tehetség. Igaz, fociban is az volt, ráadásul a fiúk között: két esztendővel idősebb bátyjával, továbbá az utcában lakó srácokkal terelgette rendszeresen a labdát – ott legalább nem zavarta, ha a hálóban kötött ki. Amúgy minden sportágat kedvel, amit labdával űznek, ellenben futni nem menne el soha. Hogy a teniszben nem keveset kell futni, azt most hagyjuk, persze nyilván jobb egy sárga gömb után loholni, mint emberek után. Roger Federer ellenben utolérhetetlen, állítja Ági, a svájcit egyszerűen zseninek titulálja. Ha ő mondja, elhisszük. Régen egyébként André Agassi és Steffi Graf volt a kedvenc, külön-külön is, hát még együtt. Marija Sarapovával ugyanakkor nem cseresznyézne egy tálból, mint kiderül, mások sem, mert az orosz sporttársnő „…annyira nagyképű, hogy magának sem köszön”. Poén Áginál – ahogy mostanában megszoktuk.

Egy kislány faggatja: szégyenlős vagy? Fonák helyzet, mégiscsak ötszázan lesik a választ, ám az egyéni és a páros-világranglista 23. helyezettje ebből is kivágja magát: „Hát… Az vagyok, de már nem annyira, mint régen.” Mindjárt be is vallja, „…jó érzés, hogy sokan próbálnak követni, de vigyáznom kell, hogy jól viselkedjek, mert ha nem, bárki mondhatja: júj, az Ági is ezt csinálta, nekem is szabad”. Tizennyolc évesen azt is elismeri, gyerekkori vágya volt, hogy a tévében szerepeljen, persze teniszezőként. Ez, hál' istennek és a rengeteg edzésnek, a minap öszszejött. Apropó, tartozunk neki egy köszönettel: végre egy igazi sztár került képernyőre.

A szabadidejében legszívesebben a haverokkal palacsintázó ifjú hölgynek mégsem Amerika a „világ”, hanem Ausztrália, ott ugyanis minden nyugodt és mindenki barátságos. A hangulatra a Folyondár utcában sem lehet panasz: a második „harmad” a Szávay nővérek csatáját hozza, Ági és Blanka küzdelmét hatalmas ováció kíséri, a mérkőzést végül Szávay nyeri… Innentől fogva össznépi buliba csap át az est, tombolán különböző ereklyéket sorsolnak ki, a Szávay lányok gyerekekkel alkotnak párost, úgy játszanak, Ági egyik ütőjét pedig árverésre bocsátják (a licit végül 250 ezer forintnál ér véget!). Az egyik kislegény akkora lelkesedéssel szervál, hogy a labda éppen a háló előtt guggoló világhírű társa hátsóját találja telibe – legjobban Ági nevet az eseten. A második adogatás már jobb, senkinek nem esik bántódása.

Befejezésül előkerül egy asztal és egy szék, valamint több száz papír és toll: jó nézni, milyen hosszú sor kígyózik a szép lassan az ország kedvencévé előlépő Szávay Ágnes aláírásáért.

És ez csak a kezdet.