Háromórás BVSC-hősköltemény

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.09.08. 00:04
Címkék

A Lombard-BVSC a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitó fordulójában 3–2-re legyőzte a sorozat egyik esélyesét, a német Borussia Düsseldorfot! Pedig Jakab János és Zwickl Dániel veresége után nem úgy nézett ki, hogy fordíthatnak a sérült Timo Boll nélkül felálló vendégcsapat ellen. Ám jött Pázsy Ferenc, minden egyes villámgyors labdamenetet átgondolva túljárt a veterán cseh Petr Korbel eszén. Pázsy 3:1-es győzelme után szerényen mosolyogva ismerte el, hogy „Párszor tényleg átvertem…” – közben erősen tekingetett az asztal felé, ahol Jakab küzdött Dmitri Ovtcharov ellen, és ő is 3:1-re győzött! „Általában játszmát sem tudok ellene nyerni, képzelheti, mit érzek most…” – lihegte Jakab, míg az asztalnál Zwickl az ötödik, döntő mecscsen gyilkos tekintettel esett neki Jun Mizutaninak. Zwickl nyerte meg az első szettet, a japán fordított. 2:1-nél Zwicklnek nem volt más választása, az elvesztett poénok feletti elkeseredésén felül kellett emelkednie, és küzdenie. Megtette! Egyenlített, és az idegőrlő döntő játszmában is felülmúlta a japánt, ezzel a Lombard-BVSC 3–2-re győzött. A közönség a lelátón, a játékosok lent, a palánkokat borogatva ünnepeltek – megérdemelten!

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik