A baba után jöhet a labda

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2007.09.08. 00:04
Címkék

Ritkán fordul elő a Walesi Labdarúgó-szövetség szóvivőjével, hogy az ország futballjának ügyes-bajos dolgai helyett egy csecsemő születéséről kell tájékoztatnia a közvéleményt. Most mégis ez történt, hiszen a szurkolók magyarázatot vártak arra, miért nem vett részt a Németország ellen készülő válogatott pénteki edzésén a gárda sztárja, a West Ham Unitedet erősítő Craig Bellamy. Mint kiderült, a játékos éjszaka a kórházban virrasztott felesége mellett, aki a héten adott életet a család újabb tagjának, második kislányuknak.

„Nincs ebben semmi különös, máskor is előfordult már, hogy egy labdarúgó gyermeke születése miatt hagyta ki az edzést” – nyugtatott meg mindenkit a szóvivő, aki azt is hozzátette, bíznak benne, hogy a németek ellen már Craig Bellamy is kifuthat a pályára. A 28 éves támadó már az augusztusi, Bulgária elleni barátságos mérkőzésen sem szerepelt felesége terhessége miatt. Az ellenfélnél is vannak hiányzók, hiszen Joachim Löw német szövetségi kapitány Michael Ballack, Torsten Frings, Bernd Schneider és Tim Borowski mellett Philipp Lahm játékára sem számíthat. A 23 éves balhátvéd a válogatott egyik tréningjén szenvedett térdszalaghúzódást, így el sem repült Cardiffba.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
4 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
12 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
28 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
46 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
54 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik