A mentalitáson múlik minden

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.09.07. 14:39
Címkék

A bosnyák válogatott otthon legyőzte a törököket, majd nyert Norvégiában is, ahol mi vereséget szenvedtünk. Milyen következtetést lehet ebből levonni?A bosnyák válogatott otthon legyőzte a törököket, majd nyert Norvégiában is, ahol mi vereséget szenvedtünk. Milyen következtetést lehet ebből levonni?

Messzemenőt semmiképpen sem – mondta Várhidi Péter. – Nincs két egyforma mérkőzés, és egyáltalán nem következik ebből az, hogy mi gyengébbek vagyunk a bosnyákoknál és szombaton kikapunk tőlük, már csak azért sem, mert tavaly ősszel a magyar válogatott nyert Zenicán.

Látta a bosnyákok említett két mérkőzését?

A norvégok elleni találkozójuk felvételét sajnos nem tudtam megszerezni, de a törökök ellenit láttam. A csapatuk több helyen megváltozott, többen lemondták a válogatottságot, igaz, a helyükre legalább ugyanolyan képességű labdarúgók kerültek.

No, de hogyan sikerült legyőzniük Törökországot?

Sokat számított, hogy a török kapus rossz napot fogott ki, de az ellenfél mentalitása sem ízlett nekik. A bosnyákok egész egyszerűen nem hagyták őket futballozni, széttördelték a játékot, és ez nekik kedvezett. A stílusuk rendkívül agresszív, időnként nem csak súrolja, hanem át is lépi a durvaság határát. A játékosok rendkívül jó felépítésűek, a zömük százkilencven centi magas, keresik a párharcokat, és mint mondtam, roppant erőszakosak.

Korábban gyakran hangoztatta, hogy a magyar futballisták éppen a párharcokban a legsebezhetőbbek. Szombaton várhatunk ezen a téren változást?

mentalitásán, márpedig ebben a tekintetben az olaszok elleni találkozón nagyon magasra tették a lécet. Sikerült megmutatnunk, hova szeretnénk eljutni, és ha ezt most sikerül legalább megismételnünk, akkor sikerrel vehetjük fel a harcot a bosnyákokkal.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
19 perce

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
34 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
45 perce

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
51 perce

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
56 perce

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
1 órája

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik