Szolnok: fizetni kell!

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szerdai elnökségi ülésén a versenybizottság által ismertetett határozat szerint a Szolnok női csapata másodfokon is pert vesztett a szövetséggel szemben. A Tiszapartiak 300 ezer forinttal tartoznak a női ligának, plusz ezzel az összeggel majdnem azonos késedelmi díjjal is adósak. „Közeleg a bajnokság nyitánya, rendezni kell a tartozásokat, pótolni kell a hiányosságokat. A fizetési határidő szeptember tizenötödike” – mondta Földházi György, a versenybizottság elnöke. Tóth Attila, a Szolnok ügyvezetője, mielőtt a döntésről értesült volna, leszögezte: kedvezőtlen határozat esetén felülvizsgálati kérelemmel élnek.

„Ha mindenhol elutasítják kérelmünket, kénytelenek leszünk fizetni. De a klub alacsony költségvetését tekintve remélhetőleg erre nem kerül sor” – reménykedett Tóth Attila, aki a női ligának már visszafizette a klub tartozását, s erről tájékoztatta is az MKOSZ-t, a szervezet azonban ezt nem fogadta el. A Szolnok akkor vált fizetésképtelenné, amikor a meghatározó játékosok mellett a szakmai stáb tagjai is távoztak. A járandóságok kifizetésére az egyesület másfél-két éves részletfizetési megoldást talált, így pótolta az elmaradásokat. Kmézics Zorán vezetőedző elégedett lenne, ha a jelenlegi kerettel a középmezőnyben végezne.

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
18 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
32 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
40 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
48 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
1 órája

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik