Hoppon maradt olaszok

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

Vlagyimir Jefimkin keddi szakaszgyőzelme egy kicsit megkavarta a Caisse d’Epargne versenyzőinek sorrendjét, pontosabban bizonytalanná tette Óscar Pereiro Sio vezető státusát. A Spanyol körverseny rajtja előtt a tavaly Tour de Francemásodik kerekesre építette a taktikáját a francia-spanyol csapat, ám Jefimkin aranyba öltözése változtathat ezen. A nagy kérdés, hogy a 26 éves orosz kerekes meddig tudja megtartani a trikót. „Rendkívül fontos győzelem volt a keddi – mondta a boldog Jefimkin. – Nagyon nehezen indult a szezonom, a Tirreno– Adriaticón eltörtem a kulcscsontomat, a sérülést pedig hosszú felépülés követte. Erős csapatunk van, több kiváló versenyzővel. Pereiro Sio és Vlagyimir Karpec az együttes első két embere, továbbra is értük dolgozom, és nem arra figyelek, hogy megtartom-e az aranyszínű trikót vagy sem.” Példás szerénységről tanúskodnak Jefimkin szavai, ám gyanítjuk, ha az első egyenkéntin és még egy-két hegyi etapon is tartja az aranysárga trikót, akkor vélhetően a csapat őt fogja támogatni – valószínűleg még Pereiro Sio is –, ám ellenkező esetben valóban megmarad vízhordónak. A szerdai etapon egyelőre változott a helyzet, így nem kaptunk képet arról, Jefimkin hosszabb távon is képes-e kimagasló teljesítményre. Az ötödik etap első felében – ekkor három második kategóriás hegy volt a penzum – a szökevények akciózhattak, a cél előtt 21 kilométerrel található első kategóriás hegyen aztán már csak a holland Karsten Kroon tekert a mezőny előtt. A 15.6 kilométeres, átlag 5.2 százalékos meredekségű Puerto de la Palomberán az esélyesek közül a spanyol José Angel Gómez Marchante próbálkozott, ám a lejtmenetben őt, majd Kroont is beérte a 90 tagúra fogyatkozó főmezőny, így ismét az élbolyban maradó sprintereké volt a pálya.

A hajrá elején úgy tűnt, két olasz, az első szakaszt megnyerő Daniele Bennati és a harmadikon diadalmaskodó Paolo Bettini dönthet az első helyről, ám hátulról keményen érkezett Óscar Freire Gómez, és mindkét riválisát lesprintelte, megszerezve ezzel második szakaszgyőzelmét. Bodrogi László nem szerdán futotta legjobb formáját, az ötödik, utolsóként érkező csoporttal futott be a célba (182.), alkalmi társaival 17:33 perces hátrányt szedett össze. Összetettben továbbra is Vlagyimir Jefimkin vezet, Bodrogi a 156. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel a negyedik helyen zárt C–1 500 méteren Milánóban

Kajak-kenu
1 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
17 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
48 perce

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
1 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
1 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik