Emile Heskey a megmentő?

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

Háromévnyi mellőzöttség után kapott ismét meghívót az Izrael ellen készülő angol válogatottba Emile Heskey, a Wigan 29 éves csatára. Mint már beszámoltunk róla, hihetetlen sérüléshullám sújtja a „háromoroszlánosokat”, ami igencsak megnehezíti Steve McClaren szövetségi kapitány dolgát. A szakembernek többek között a támadósor összetételével is problémái akadtak: Peter Crouch eltiltás, Wayne Rooney pedig sérülés miatt hiányzik majd. Ezek után esett a választás Emile Heskeyre, a 43-szoros válogatott robusztus támadóra, aki előzőleg a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon, a franciák ellen lépett pályára az angol csapatban. A nagy visszatérő Michael Owennel alkothatja a támadósort, beválogatását pedig főként fizikai adottságainak köszönheti.

„Emile Heskey sok problémát okozhat az izraeli védőknek a levegőben, és mivel Peter Crouchra nemszámíthattak, a Wigan játékosára esett a választásom – magyarázta a kapitány az általános megdöbbenést kiváltó húzást. Továbbra is kérdéses Steven Gerrard, a Liverpool középpályásának játéka. Steve McClaren elmondta, hogy egyeztet a legutóbbi BL-döntős klubvezetőivel, mert egyrészt semmiképpen sem akar a játékos egészségét károsan befolyásoló döntést hozni, ugyanakkor mindenképpen pályára szeretné küldeni a labdarúgót a továbbjutás szempontjából sorsdöntő összecsapáson. Ha a nagy munkabírású futballista beinjekciózva nem vállalja a játékot, akkor Gareth Barry, az Aston Villa középpályása juthat szóhoz. A mesternek további dilemmái vannak a kapusposzton – vajon a potya gólokat beszedő két jelöltje közül Paul Robinsont vagy David Jamest válassza-e –, valamint a jobbszélső kiléte is kérdéses: a jó formában lévő Shaun WrightPhillips vagy a nála jobban centerező David Bentley (Blackburn) kezdjen-e szombaton.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
2 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
6 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
7 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
23 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
35 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
38 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
51 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik