Börtönbe zárnák az ázsiai főnököt

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék
Egy hónapon belül a második letartóztatási parancsot adta ki hazája Thaksin Shinawatra, a Manchester City többségi tulajdonosa ellen. A thaiföldi milliárdost augusztus közepén a földügyletekhez kapcsolódó korrupció miatt, míg most tőzsdei csalás ügyében körözik.

Thaksin Shinawatra a nyáron tűnt fel Manchesterben, ám természetesen nem az amerikai Glazer família kezében lévő United miatt, hanem a város másik élvonalbeli klubja, a City felvásárlásával ügyeskedve. A volt kormányfő – akit tavaly, amíg New Yorkban tárgyalt, katonai puccsal megbuktattak – gyakorlatilag a hatalomtól való megfosztása óta nem járt Bangkokban, ami érthető is azután, hogy egy hónap alatt már a második letartóztatási parancsot adták ki ellene…

A thaiföldi különleges ügyek nyomozócsoportjának végzése szerint a második letartóztatási parancs oka, hogy Thaksin Shinawatra és felesége, Potjaman megsértette a törvényt, mert az állam elől eltitkolták az SC Assets cégben való tulajdonukat, és ezzel jogtalan vagyonhoz jutottak. Az ügyosztály azzal magyarázta a letartóztatási parancsot, hogy a házaspár az elmúlt fél évben egyszer sem tett eleget a felszólításoknak, és nem vett részt a meghallgatásokon.

A család ügyvédje a letartóztatási parancs után csak annyit közölt a sajtóval, hogy ha Thaiföldön új kormány alakul, védence visszatér hazájába, és tisztázza magát.

Ez persze nem véletlen, hiszen Thaksin Shinawatra egyelőre nem ismeri el Thaiföld jelenlegi kormányát, nem érdeklik az ellene felhozott vádak, s elsősorban azzal foglalkozik, hogy tovább növelje részesedését a Manchester Cityben. A milliárdos üzletember 81.6 millió fontért (30 milliárd forint) felvásárolta a klub részvényeinek többségét, s így már csaknem 75 százalékát birtokolja a Citynek. Shinawatra nem sajnálta a pénzt a nyáron, hogy ütőképessé tegye az együttest: előbb a svéd Sven Göran-Erikssont szerződtette a menedzseri posztra, majd szabad kezet adott neki a vásárlásokra. Így került a csapathoz összesen 30 milió fontért (11.3 milliárd forint) a brazil Geovanni, az olasz Rolando Bianchi, a bolgár Martin Petrov, a spanyol Javier Garrido, a horvát Vedran Corluka vagy a brazil Elano, mi több, ettől a csapattól figyeltették a debreceni Dzsudzsák Balázst is. Az erősítések meghozták a várva várt változásokat, a City a Premier League élén is állt, jelenleg három győzelem és két vereség után az ötödik a tabellán.

Legfrissebb hírek

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
27 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
27 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
43 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik