Fantasztikus Madrid, nagyszerű az új Real!

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.03. 23:37
Címkék
Nagyot fordult a világ a Real Madriddal az elmúlt két hétben. A spanyol bajnok augusztus 19-én demoralizáló, 5–3-as vereséget szenvedett a Sevillától a Szuperkupáért, amiért ízekre szedték a csapatot. Azóta remekel a gárda, látványosan és eredményesen játszva mindkét bajnokiját megnyerte. Vasárnap a Villarrealt verte meg 5–0-ra idegenben, ami még az örök elégedetlen Ramón Calderónt, a klub elnökét is boldoggá tette.

„Ez az a Real Madrid, amelyet én és a szurkolók is látni szeretnénk”

– hangzott Ramón Calderón rövid, de velős véleménye a Villarreal elleni „diadalmenet” után. A címvédő parádésan futballozott, így nem véletlen, hogy a maximalista elnök is elismerően szólt. A csapategységet hozsannázó cikkek mellett elsősorban Wesley Sneijder dicséretétől hangos a spanyol média. A holland valóban maradandót alkotott, ám ez csak azok számára jelenthet meglepetést – és ide kell venni a helyi zsurnalisztákat is –, akik korábban nem voltak tisztában a játékos kvalitásaival.

Persze az érdem az együttesé, amely kiütötte a hazai pályán április 8. óta veretlen Villarrealt. Érdekesség, hogy ezt az Atlético elleni, tavaszi otthoni bukást (0–1) egy héttel követte egy idegenbeli is – amely után a „sárga tengeralattjárónak” becézett gárda egészen múlt vasárnapig százszázalékos maradt! –, és a Villarreal akkori legyőzőinek (3–0) edzője is Bernd Schuster volt, aki az év első felében még a Getafénál dolgozott...

A mester most valóban igazolta, hogy kiváló tréner, hiszen a zűrös fogadtatás és a súlyos kritikák ellenére a bajnoki rajtra összerakta a Real Madridot. A Sevilla elleni csúfos fiaskót követően sokan már kongatták a vészharangot, ám a pályán a játékosok bizonyítottak, életre keltve a közhelyet, amely szerint „a jó versenylónak a derbi napján kell jól futnia”. Bernd Schuster alakulata derbin kezdte, az Atlético Madrid ellen 0–1ről fordítottm és nyert jó játékkal, majd móresre tanította az előző héten a Valenciát 3–0-ra lesöprő Villarrealt is.

„Boldog és elégedett vagyok – mondta Ramón Calderón. – A szurkolók és a klub tulajdonosai évek óta éppen ilyen csapatot szerettek volna látni. Ambíciózus, bátor és elkötelezett játékot nyújt ez az együttes, amelyet sok igazságtalan kritika ért, csakúgy, mint Bernd Schustert. Az embereknek rá kellene jönniük, a felkészülés azért van, hogy az edző megtalálja a megfelelő taktikát, nem azért, hogy sziporkázzon a gárda” – vágott vissza az őt és az általa választott szakvezetőt bírálóknak az elnök.

A Real Madrid vezeti a bajnokságot, és ha képes lesz hasonló folytatásra, sokáig maradhat a tabella élén…

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
59 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik