Pepu papa aranyfiai

Amikor 2006. január 1-jén Pepu Hernándezt kinevezték a spanyol férfi kosárlabda-válogatott szakvezetőjének, nyilván az őszbe csavarodó hajú, akkor alig 48 éves tréner sem gondolta volna – jóllehet 32 éves edzői tapasztalattal büszkélkedett, hiszen már 16 (!) éves kora óta dolgozott a madridi Estudiantes korosztályos csapataival –, hogy húsz hónappal később válogatottjának makulátlan lesz a mérlege.

Bizony, azóta huszonhat meccset játszott a selección, s mind a huszonhatot megnyerte (2279–1713-es összesített kosárkülönbséggel), köztük a tavalyi, Japánban rendezett világbajnokság valamennyi összecsapását, s a szerdán befejeződött Eb-felkészülést is lehengerlő játékkal tudta le napjaink legjobb nemzeti együttese. (Ennek tudatában kissé érthetetlen, hogy a FIBA számítógépes világranglistáján Spanyolország miért csak a harmadik helyet foglalja el az Egyesült Államok és Argentína mögött…)

Apropó: az Eb-felkészülés nyolc mérkőzésén egyetlen ellenfél sem tudta tizenöt pontosnál kisebb vereséggel megúszni a világbajnokkal szemben, pedig olyan „nagyhatalmak” próbáltak szerencsét a legyőzhetetlen „armada” ellen, mint az Eb-ezüstérmes Németország, Litvánia vagy az NBA-sztárokkal teletűzdelt Franciaország. Ráadásul nem is volt teljes a spanyol keret, ugyanis a tavalyi vb All Starötösébe bekerülő center-bedobó, Jorge Garbajosa nem kapott eltávozást a Toronto Raptors NBA-klubtól, mert nem volt rendben a biztosítása (nekünk, magyaroknak mintha fájdalmasan ismerős lenne a történet).

Az Európa-bajnokság tizenhatos mezőnye tehát két részre oszlik: van Spanyolország – meg a maradék. Mondhatnánk, a resztli – ha ez utóbbi kategóriában nem találnánk olyan klassziscsapatokat, mint például a házigazda által szerdán 87–72-re leiskolázott Franciaország. A mezőny alighanem második legerősebb alakulata, hiszen ez volt a hispánok legszorosabb felkészülési találkozója.

A franciák nem nyeretlen kétévesekkel jönnek: Tony Parker, a San Antonio Spurs zsenije az idei NBA-döntő MVP-je, Boris Diaw a 2005–2006-os idény legtöbbet fejlődő NBA-játékosa, Yakhouba Diawara a Denver Nuggets, Mickael Gelabale a Seattle SuperSonics, Mickael Pietrus a Golden State Warriors, Ronny Turiaf a Los Angeles Lakers profija.

És a spanyolok mégis tönkreverték őket.

A 2002-ig európai egyeduralkodó szerbekre – most, hogy előbb Jugoszláviából Szerbia és Montenegróvá, majd simán Szerbiává zsugorodtak – megint oda kell figyelni. Zoran Szlavnics, az új szövetségi kapitány példátlan fiatalításba kezdett. Maradt három „öreg”: a 32 éves csapatkapitány, az élete legjobb formájára felfutó Milan Gurovics, a 28 éves Marko Jarics (Minnesota Timberwolves) és a 22 éves center, Darko Milicsics (Orlando Magic). A többiek szinte kivétel nélkül 19-22 éves gyerekek. Kézenfekvő a magyarázat: a szerbek ezen a nyáron megnyerték a 16, a 18 és a 20 éven aluliak Eb-jét és az U19-es világbajnokságot, a döntőben a Team USA-t legyőzve.

A két utóbbi gárdából összesen hatan kerültek be a nagyválogatottba, az 1987-es bormiói juniorvb-n győztes jugoszláv aranycsapat (Toni Kukoc, Dino Radja, Vlade Divac…) óta nem termett ilyen remek generáció azon a tájon.

A felkészülés vegyesre sikerült, de a címvédő görögöket 93–62-re verték meg!

A korábbi nagyok közül az oroszok csak szenvednek – jellemző, hogy nekik, akik valaha az egész világot ellátták remek szakemberekkel, manapság még saját edzőre sem futja: egy amerikaiizraeli kettős állampolgár, az egykor a Maccabi Tel-Avivot is dirigáló David Blatt a szövetségi kapitány, egy 31 éves fekete amerikai srác, Jon Robert Holden pedig az irányító. Kell ennél több?!

Végül ott van a 2005-ös Eb arany- és ezüstérmese, Görögország és Németország. Előbbi ujjtörés miatt valószínűleg elveszítette legjobb magas emberét, Antonisz Fociszt, de mindenki más ott van Panajotisz Jannakisz szövetségi kapitány csapatában a tavalyelőtti Eb-arany- és a tavalyi vb-bronzérmes csapatból. Élen a nagyorrú varázslóval, Theodorosz Papalukasszal. A németek? Minden a dallasi óriáson, az NBA elmúlt szezonja MVP-jén, Dirk Nowitzkin áll vagy bukik.