Juventus: a sok gól eddig garantált

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.02. 23:44
Címkék
Mintha nem is váltottak volna osztályt, és még mindig a Serie B-ben lennének, úgy termelik a gólokat a Juventus játékosai. A torinói „zebrák” az első fordulóban a Livornónak lőttek egy ötöst, a vasárnapi második játéknapon pedig a Cagliari otthonában nyertek 3–2-re, így két győzelemmel, nyolc rúgott és három kapott találattal vezetik a tabellát.

Ugyan még csak két fordulón van túl a Juventus, így dőreség lenne messzemenő következtetésekbe bocsátkozni, ám ezzel együtt is feltűnő, hogy olasz szinten milyen gólgazdag mérkőzéseket játszik a torinói gárda. Az előző szezonban még a másodosztályban vitézkedő csapat – a bundabotrányban bizonyított szerepvállalása miatt a „zebrákat” 2006-ban a B-ligába száműzték – előbb 5–1-re kiütötte hazai pályán a Livornót, majd 3–2-re győzött Szardínia szigetén a Cagliari ellen. Claudio Ranieri vezetőedző csapatának így meccsenkénti átlaga négy találat, ami több szempontból is váratlan. Egyrészt, mert az olasz bajnokságban a leggyakoribb eredmény az 1–0 és az 1–1, másrészt pedig az együttes pocsékul szerepelt nyári felkészülése során, és legtöbbször még egy gólt sem tudott szerezni. A Serie B-ben a Juventus 42 meccsen 83 góllal zárt, ami kis híján két rúgott gólos átlag, a második vonalban egyszer tudott 5–0-ra nyerni, kétszer pedig 4–0-ra és 5–1-re. Az eddigi teljesítmény mindenesetre azokat igazolja, akik szerint a Juvét ebben az évadban is a bajnokesélyesek között kell számon tartani…

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
4 perce

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 perce

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
58 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik