Mester és tanítvány: ki a jobb a kispadon?

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.01. 23:50
Címkék
Kevés olyan „országos egyesnek” tartott bajnoki mérkőzés van, amely akkora érdeklődésre tartana számot, mint a Manchester United– Sunderland találkozó. Ám a Premier League szombat esti összecsapása mégis rivaldafénybe kerül, hiszen az Old Traffordra a Sunderland látogat, amelynek menedzsere, Roy Keane a közelmúltban a hazaiak kiválósága és csapatkapitánya volt, s aki először próbál meg túljárni edzőként mentora, Sir Alex Ferguson eszén.

Tisztelgés, taps, ováció és ne vének éneklése – erre számíthat Roy Keane, amikor a játékoskijáróból kiballag a közönség elé szombat este hat óra tájban. A 36 éves ír bizonyosan libabőrös lesz, hiszen életében először az ellenfél menedzsereként látogat az „álmok színházába”, ahová megszámlálhatatlan emlék és élmény köti a korábbi MUcsapatkapitányt. A „vörös ördögök” középpályása 1993 és 2005 között hét bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, négy FAés angol Szuperkupát, valamint Világkupát nyert a csapattal, amelyet természetesen már akkor is Sir Alex Ferguson irányított. Az ír nem sokkal azt követően, hogy végleg szögre akasztotta a futballcsukáját, 2006 augusztus végén hároméves szerződést kötött a Sunderlanddel. Az akkor még a Championshipben szereplő gárda szörnyen rosszul kezdte a szezont, az első négy fordulóban nem tudott nyerni, ekkor érkezett Roy Keane, aki első meccsén győzelemre vezette a „fekete macskákat” a West Bromwich Albion ellen, jutalmul pedig előnyös szerződést írhatott alá. A csapat szárnyalni kezdett, 88 ponttal bajnok lett, és feljutott az élvonalba, a média pedig nem győzte dicsérni az első éves menedzsert.

„Rengeteget tanultam Sir Alex Fergusontól – mondta a fiatal mester még tavaly, azoknak címezve, akik kételkedtek menedzseri képességeiben. – Tizenkét éven keresztül ő volt az edzőm, nem kellett mást tennem, mint befogadni a munkamódszereit, megfigyelni, miként készít fel minket a nagy csatákra, hangolja rá a társaságot a sorsdöntő meccsekre. Csapatkapitány voltam, vagyis Sir Alex jobbkeze, mindenről tudnom kellett, még arról is, ami az öltözőn és a pályán kívül történt. Hatalmas élmény volt vele dolgozni, nagyon bizarr lesz, hogy szombaton ellenfélként találkozunk.”

Sir Alex Ferguson is csak elismeréssel beszélt korábbi játékosáról. A skót mester úgy véli, az ír szakember előtt nagy jövő áll.

„Roy intelligens edző, minden adottsága és szakértelme megvan ahhoz, hogy nagyszerű menedzser váljék belőle – dicsérte korábbi tanítványát Sir Alex Ferguson. – Nagyszerű munkát végzett az előző idényben, hiszen szétesett együttest vette át, majd bajnoki címig vezette. Kicsit magamat látom benne; ég benne a tűz, mindig győzni akar. Az egyik legjobb játékos volt, akivel valaha dolgozhattam. Sokat beszélgetünk, legutóbb azt mondtam neki, hogy a feljutással a medencéből átúszott a nyílt tengerbe, ahol már hemzsegnek a cápák, vagyis vigyáznia kell, mit és miért csinál...”

A mérkőzés hangulata nemcsak Roy Keane visszatérése miatt lesz az átlagosnál is felfokozottabb, hanem azért is, mert a találkozó előtt búcsúztatják el Ole Gunnar Solskjaert. A norvég csatár ugyanis a héten jelentette be, hogy térdsérülése miatt befejezi a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
32 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
56 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik