Diagnózis csak hétfőn

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2007.09.01. 23:50
Címkék

Gálaelőadásnak indult a férfi kézilabda Pannon-kupa pénteki záró mecccse, s a kínaiak elleni fesztiválnak Putics Barna lehetett volna az egyik főszereplője. A veszprémiek 23 éves játékosa lőtt egy fantasztikus elhajlásos gólt, aztán egy szerencsétlen mozdulat, s csak azt láthattuk, hogy az öltözőbe kísérik a korábban műtött vállát fájlaló kézilabdázót. Nem ilyen hét végi programról álmodott Putics Barna, hiszen szombaton játszania kellett volna a balatonfüredi kézilabda-fesztiválon. Ehelyett kórházi várótermekben és vizsgálókban töltötte a napját a válogatott játékos. „Fájdalmat nem éreztem, de tudtam, újra kiugrott a vállam – elevenítette fel a pénteki sérülése utáni pillanatokat Putics Barna. – Akkor sem éreztem semmit, amikor a kórházban a helyére rakták a vállamat, s azóta sem fáj, csak bizonyos mozdulatoknál. Nagyon bosszant, ami történt, ez a negyedik vállficamom. Túl vagyok két műtéten, jó lenne, ha most már végre rendben lenne minden. Az utóbbi hetekben is jól ment a játék, erre most pihenhetek.” Ezt a tatai magánklinika várójában MR-vizsgálatra várva mondta az átlövő. Később kiderült, hogy pontos diagnózis csupán hétfőn lesz. „Csak a jövő hét első napján a győri kórházban végzik majd el az MR-vizsgálatot – tájékoztatott Putics Barna. – Bízom benne, hogy nem lesz nagyobb probléma, játszani szeretnék, elegem van a sérülésekből!”

Legfrissebb hírek

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
1 perce

A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar válogatott a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
13 perce

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
24 perce

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
35 perce

Luis Enrique szerint a BL-ben sem védekeztek úgy a PSG ellen, mint a klub-vb-n

Klub-vb
37 perce

Rg: Vukmir Elena szalaggal tizedik a junior-vb-n

Utánpótlássport
38 perce

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
40 perce

Hat férfi és öt női versenyzőt indít Magyarország az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
44 perce
Ezek is érdekelhetik