Csak a szövegelés ment

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.01. 23:50
Címkék

Talán nem túlzás, hogy Dárdai Pál együttese, a Hertha szombaton az ex-Hertha ellen lépett pályára. A Wolfsburg kezdőcsapatában három olyan meghatározó labdarúgó is szerepelt, aki korábban berlini színekben játszott. Nem csoda hát, hogy a két egylet futballistái egész héten szorgalmasan lövöldözték egymás felé a mérgezett nyilakat. A szócsatában főképp az Alexander Madlung, Ashkan Dejagah, Marcelinho féle wolfsburgi hármas tűnt ki, amelynek tagjai nem csupán a találkozók előtt jellemző tréfás „szösszenetekkel” hozakodtak elő, hanem minden egyes megjegyzésükkel a másik fél sértegetésére törekedtek az újságok hasábjain. Habár Dárdai Pál lapunknak elárulta, csapattársaival nem szokásuk az ilyen cikkeket elolvasni (vagy ha mégis, akkor azokat a legkevésbé sem veszik komolyan), mégsem eshet jól egyetlen játékosnak sem, ha klubjáról többen lekezelően nyilatkoznak. Márpedig Alexander Madlung nem csupán kijelentette a fővárosiakról, hogy „…ezek a nyáron jottányit sem erősödtek”, hanem még ki is röhögte korábbi alakulatát – ráadásul fentebb említett két társa sem fogta vissza magát. A pályán azonban már annál visszafogottabban viselkedtek a delikvensek. A brazil irányító, Marcelinho egyetlen kapura lövést leszámítva csak kóválygott, az Alexander Madlung vezette védelem pedig többször is megingott. Talán csak a nyáron nem mindennapi hercehurca után távozó Ashkan Dejagah próbálta bizonyítani, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor wolfsburgi vendéggyőzelmet várt. A 21 éves támadót mindanynyiszor kifütyülték, ahányszor labdához ért, de egyenlítő találatával rövid időre sikerült elnémítania az Olimpiai Stadion hazai blokkját. A Hertha azonban otthon tartotta a három pontot (2–1), mert a kapufát lövő Dárdai Pált végig soraikban tudó berliniek a szájuk helyett inkább a lábukkal próbáltak futballozni – és így csattanós választ adtak a szövegelőknek.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
9 perce

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
24 perce

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
25 perce

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
48 perce

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
1 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
1 órája

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik