A betegség is ellenfele

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.09.01. 23:50
Címkék
Talmácsi Gábor a negyedik helyről várja a lámpa szabad jelzését a gyorsaságimotorosvilágbajnokság San Marinó-i Nagydíján. Az első négy pilóta két tizedmásodpercen (!) belül volt a tréningen, ám a magyar nem érzi topformában magát.

A pénteki özönvízszerű esőzés után (amelynek következtében a csapatok boxaiban bokáig, a pályán néhol mellkasig ért a víz), a rendezők profi munkát végeztek. Egész éjszaka dolgoztak ugyan, de megérte, hiszen a szombati időmérő edzéseket már rendben meg tudták tartani Misanóban.

Sajnos a hűvös időjárást és az esőzést Talmácsi Gábor sem úszta meg következmények nélkül: a 125 köbcentis kategória összetett pontversenyének másodikja vírusfertőzést szedett össze. Fájt a torka, fájtak az izmai – úgy kimerült az időmérő edzés végére, hogy saját bevallása szerint nem tudott már egy normálisat fékezni.

„Egész nap izzadtam, gyenge vagyok, besavasodnak az izmaim – mondta Talmácsi Gábor. – Az edzés végén úgy éreztem, már nincs több bennem, fizikailag egyszerűen elfogytam. Azt mondják az orvosok, hogy valami vírus, kaptam infúziót, vitaminokat és antibiotikumot, amelyet versenyzés mellett is lehet szedni. Remélem, rendbe jövök.”

Hogy fizikailag mennyit vesz ki az emberből egy-egy nyolcadliteres verseny, nehéz mondjuk a futáshoz hasonlítani. Talma azt mondja, fizikailag olyan terhelést jelentenek a futamok, mintha három kört futna a Margitszigeten. De ez azért más, mert futás közben csak a láb dolgozik, motorozás közben viszont gondolkodni is kell és folyamatosan koncentrálni.

„Ha olyan rosszul leszek, mint szombaton, akkor nagyon nehéz versenynek nézek elébe, főleg mert az első néhány pilóta iszonyatosan gyors.” A magyar motorosnak ezt az állítását az eredmények is alátámasztják: a pole pozícióból induló Lukas Pesek, a második Hector Faubel, a harmadik Mattia Pasini és a mi versenyzőnk két tizedmásodpercen (!) belül volt a kanyargós, szűk misanói pályán.

Nehéz ütközet várható!

Ami Talma motorját illeti: a futóművön még lehet tökéletesíteni, mert a magyar pilóta az edzés során gyakran lesodródott az ideális ívről. A néhol sártengerből kivakart pálya megfelelően tapad, de Talmácsi azt mondja, nehéz rajta jó köridőt elérni, előzni pedig talán még ennél is bonyolultabb.

Legfrissebb hírek

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
23 perce

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
28 perce

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
32 perce

Varró Eszter erőt merítene a világbajnoki ezüstéremből

Vízilabda
35 perce

KOSÁRLABDA MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
35 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
52 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
1 órája

Osimhen nem a pénzt választotta; Gyökeres a kérőiről beszélt – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik