Másfél év alatt a csúcsra

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 23:44
Címkék
A világbajnokság ötödik napján két meglepetés született. Magasugrásban a másfél éve atletizáló bahamai Donald Thomas győzött, női négyszázon a briteké lett az arany- és az ezüstérem. Az ezerötszázas Bernard Lagat amerikai színekben végre világbajnok lett, a diszkoszvető Franka Dietzsch és a 100 gátas Michelle Perry megvédte címét.

Férfi magasugrásban nem szokatlan, hogy meglepetéssel végződik a világverseny, az oszakai döntő azonban eltért az eddigiektől. Ezúttal ugyanis a világranglistát vezető atléta győzőtt, elsőségére mégis kevesen számítottak. Donald Thomas egyáltalán nem mondható rutinosnak: bár az idén többször is túljutott a 230 centiméteren, és a legjobbja 235 centi volt, a nagy európai gálákon rendre kikapott. Lausanne-ban harmadik, Stockholmban negyedik, Londonban hatodik volt.

Ezzel szemben a sokáig bizonytalankodó olimpiai bajnok Stefan Holm az utóbbi hetekben sorra nyerte versenyeit, ő is eljutott 235-ig, és szórta a 230akat. A svédnek az utóbbi magassággal Oszakában sem volt gondja, 233 centiméterig mindent elsőre vitt, csakúgy, mint az orosz Jaroszlav Ribakov. Úgy tűnt, ők osztoznak majd az első két helyen, bár Kirjakosz Joannu és Thomas is átjutott e magasság felett. A ciprusi és a bahamai azonban előzőleg többször javított, Joannu a 229et és a 233-at másodikra vitte, Thomas pedig már a kezdőmagasságán, 221 centiméteren is hibázott. Aztán rontott egyet 226-on, a 233-at pedig utolsó kísérletére teljesítette. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen csak másfél évvel ezelőtt ugrott először magasat, s enyhén szólva nem kiforrott a technikája. Viszont nagyon ruganyos. Annyira, hogy elsőre átcsempészte magát a 235 centiméteren. A többieknek ez nem sikerült, s az idény felfedezettje máris az élen állt. Második kísérlete Ribakovnak és Jannunak is sikeres volt, Holm viszont nem jutott tovább, így lemaradt a dobogóról. A 237 centiméter már mindenkinek megálljt parancsolt, ami azt jelentette, hogy Thomas a világbajnok.

„Tavaly januárban egyetemista társam javasolta, hogy próbáljam ki magam magasugrásban – mondta Thomas. – Előzőleg az egyetem csapatában kosaraztam, s ott tűnt föl neki, hogy ruganyos vagyok. Lementem a pályára, s ahogy voltam, kosarasszerelésben 214 centimétert értem el.”

Egy héttel később Thomas már versenyzett, még akkor is melegítőcipőben ugrott – 222 centimétert. Tavaly szögesben sem jutott sokkal előrébb, 223 centimétert teljesített, azzal viszont a Brit Nemzetközösségi Játékokon negyedik lett. Oszakában hatodszor jutott túl a 230 centiméteren, s győzelme után még egyszer meghökkentette a hozzáértőket. Levette a lábáról szögescipőjét, és megmutatta talpát a kameráknak. Még most sem használt sarokszögest! A szakemberek tudják, ez magasugrásban nagy hátrányt jelent.

Még egy érdekes szereplője volt a magasugrók versenyének: a brit Martyn Bernard, aki két kísérletet tett a 235 centiméteren, ám furcsa előzmények után. A 221 centimétert harmadikra vitte, a 226-ot és a 230-at kihagyta, a 233-at egyszer verte, majd 235-ön kiesett. Így 14. lett, élete eddigi legjobbja 229 centiméter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik