Folytassa, Konkoly Csaba!

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 09:30
Címkék
Győrött nem szakítottak a hagyományokkal, azaz helyi kötődésű, korábbi utánpótlásszakember, Konkoly Csaba lett a bajnoki ezüstérmes, MK-győztes ETO edzője a távozó Róth Kálmán helyett.

Pénteken még Róth Kálmán irányításával játszott két meccset a Győr a dunaújvárosi Kulcsár Anita-emléktornán. A Cornexitől elszenvedett vereség és a Lada Togliatti elleni győzelem után az egyéni értékelés vitába torkollott, s a nézeteltérés odáig fajult, hogy a vezetőedző másnap már nem utazott el csapatával a torna döntőjére.

Így mutatkozhatott be a kispadon Konkoly Csaba, vele az ETO 29–23-ra verte meg a Dunaferrt. Ekkor a hivatalos verzió még Róth Kálmán betegségéről szólt, de egy nappal később Vanyus Attila klubelnök elismerte, hogy a szakember egészséges, de ellentétbe került csapatával, s a konfliktus – véleménye szerint – nem oldható fel. Hétfő reggel aztán Róth Kálmán bejelentette: hároméves szerződése ellenére lemond.

Kedd délután elnökségi ülést tartott a klub, amelyen részt vett a klub társadalmi elnöke, Borkai Zsolt polgármester is. A gyűlés eredetileg a költségvetésről szólt volna, így azonban az edzőkérdés volt napirenden.

„Az elnökség először is köszönetet mondott Róth Kálmánnak értékes munkájáért – mondta az ülés után Vanyus Attila klubelnök. – Reméljük,

ha megnyugszik, valamilyen formában tovább dolgozik a klub érdekében. Egyben az elnökség egyhangú szavazás alapján Konkoly Csabát bízza meg a vezetőedzői teendők ellátásával. Segítője Bakos István lesz. Meggyőződésem, hogy a kialakult helyzetben a legjobb döntést hoztuk, és be tudjuk bizonyítani, hogy a klub nemcsak jó játékosokat, hanem kitűnő edzőket is tud nevelni.”

A döntéssel Győrött lezárult egy korszak. Róth Kálmán 2003 februárja óta tartó munkálkodása idején a csapat két bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, EHF-kupaés KEK-döntőben szerepelt, legutóbb pedig a BL legjobb négy csapata közé verekedte magát. Nehéz dolga lesz az új edzőnek, ha utol akarja érni elődjét...

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
12 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
19 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
21 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
23 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
32 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
59 perce

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik