Nem bírtak az ázsiaiakkal

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.08.26. 00:00
Címkék

Szombaton befejeződött a magyarok szereplése a Pro Tour-sorozat tizenegyedik, tajvani állomásán. A legtovább Póta Georgina és Tóth Krisztina jutott: egyesben mindketten a legjobb 16 között estek ki (ahová egyébként nem jutott be rajtuk kívül európai születésű asztaliteniszező). Tóthot a világranglista 9. helyén álló szingapúri Van Jüe-ko győzte le négy szettben, míg az ázsiai túrán eddig verhetetlen Póta némi meglepetésre nem tudott szettet sem nyerni egy másik szingapúri, a valamivel esélytelenebb Feng Tien-vej ellen. A két magyar hölgy párosban óriási csatában búcsúzott a legjobb nyolc között a Gao Jun, Shen Yanfei kettős, a világ egyik legjobbja ellen: már 3:1-re is vezettek, ám az (útlevél szerint legalábbis) amerikai és spanyol pingpongosok innen is fordítani tudtak. A már három hete a Távol-Keleten készülő magyar csapat egyébként nem pihenhet sokat: csütörtöktől már a kínai Sencsenben, a Pro Tour-sorozat következő állomásán van jelenésük.

Legfrissebb hírek

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
5 perce

Atlétika: Kenneth Bednarek kétszázon is brillírozott Miamiban

Atlétika
16 perce

Majoross Gergely: Kanada más kávéház lesz

Jégkorong
21 perce

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
55 perce

Kiss Márton örülne, ha minden héten lenne Puskás-Suzuki-kupa

Labdarúgó NB I
55 perce

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
1 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik