Valóban apja fia

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.25. 01:00
Címkék
Hogy a Manchester City csapata három forduló után kilenc ponttal, kapott gól nélkül vezetheti a Premier League tabelláját, az kisebbfajta csoda. E csoda egyik letéteményese vitathatatlanul a svéd Sven-Göran Eriksson menedzser, míg a másik egy zöldfülű kapus, a dán Kasper Schmeichel, a korábbi világklasszis Peter Schmeichel fia.

Még el sem kezdődtek az angol élvonal küzdelmei, máris kapuskérdés volt a Manchester Citynél. Az új menedzser, SvenGöran Eriksson sorban vásárolta a mezőnyjátékosokat, amikor az első számú kapus, a svéd Andreas Isaksson eltörte a hüvelykujját. Mivel a második számú kapus, Joe Hart szintén sérült volt, a svéd szakembernek nem maradt más választása, a 20 éves Kasper Schmeichelt kellett beállítania a kapuba a West Ham United elleni nyitó mérkőzésen. A 2003 óta profiskodó dán iránti bizalom nem tengett túl, naponta röpködtek a nevek a sajtóban a lehetséges érkezőkről. Érthető volt a bizalmatlanság, hiszen a szőke üstökű fiatalember 2003 óta mindössze 51 találkozón védett, nagyrészt alsóbb osztályú csapatokban. De hiába hozták szóba a Cityvel az olasz Livorno válogatott játékosát, Marco Ameliát vagy a finn Jussi Jääskelainent a Boltonból, a rajton Kasper Schmeichel védett.

Mégpedig jól. Volt ugyan néhány apróbb hibája, ám akadt bravúrja is, és összességében remekül teljesített. Apja fia – mondták már utólag a „bátor” szakértők, minden idők egyik legjobb kapusára, Peter Schmeichelre utalva. A 43 éves, 129-szeres dán válogatott korábbi klasszis 1991 és 1999 között nyolc fantasztikus idényt töltött Manchesterben, az Uniteddel többek között Bajnokok Ligáját, öt bajnoki címet és három FAkupát nyert. A papa aztán a csukát is Manchesterben akasztotta szögre, csak a másik klubnál, a Citynél, amely egyesülettel fia 2003-ban élete első profi szerződését kötötte. Az ifjú kapust éveken át kölcsönadogatta a kékfehér gárda, mielőtt a szükség úgy hozta, hogy a legendás Peter fiát be kellett dobni a mély vízbe. Kasper pedig megállta a helyét, mi több, a 2. és a 3. fordulóban csapata legjobbja volt a Derby County ellen és a városi rangadón, amelyet szintén kapott gól nélkül teljesített.

„Nehéz helyzetben van Kasper, hiszen a híres és sikeres szülők gyerekeinek mindig borzasztó teher, hogy összehasonlítják őket elődeikkel – mondja a svéd szakember, Sven-Göran Eriksson. –

Alig egy hónapja ismerem a fiút, ám számomra feltűnő, hogy mennyire magabiztos. Bízom benne, januárig nem foglalkozom azzal, hogy új kapust igazoljak. Kasper nem szálfatermet, de gyors, ruganyos, és lábbal úgy bánik a labdával, mint bármelyik mezőnyjátékos. Ez pedig fontos a mai modern futballban.”

A 185 centiméter magas kapus szombaton ismét jelentős erőpróba elé néz, hiszen az Arsenal elleni idegenbeli mérkőzésen feltehetőleg sok dolga lesz az Emirates Stadionban.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
31 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
55 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik