Vége a piszkos ügynek

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék
Bosszúsan legyinthetünk egy héttel a Bp. Honvéd Hamburg elleni UEFA-kupa-selejtező visszavágója előtt, ugyanis a német ellenfél nem lesz szegényebb egy irányítóval: a HSV nagy küzdelem árán megtartotta holland kapitányát, Rafael van der Vaartot. A 24 éves középpályás hiába kacérkodott a Valenciával – a spanyolok kijelentették: nem harcolnak tovább érte.

A német újságírók úgy vélik, hogy az elmúlt időszak németországi átigazolási históriáinak egyik legpiszkosabb (sőt továbbmennek: legmocskosabb) ügye ért véget azzal, hogy a spanyol Valencia sportigazgatója, Miguel Angel Ruíz a Marca című lap hasábjain kijelentette: feladták.

Emlékezhetünk, a klub kitartóan küzdött a Hamburg holland irányítója, Rafael van der Vaart megszerzéséért, de a Bp. Honvéd UEFA-kupa-ellenfelének vezetői megmakacsolták magukat, és úgy gondolták: történjék bármi, nem engedik el legjobb játékosukat.

„Képtelenség volt megegyezni a hamburgiakkal – panaszkodott Miguel Angel Ruíz szerdai nyilatkozatában. – Egyszerűen nem voltak hajlandóak megválni a labdarúgótól, pedig a pénzen aztán semmi sem múlott.”

Tény, hogy a két csapat látványos harcot vívott a futballistáért, és néhány nappal ezelőtt senki sem hitte, hogy végül a spanyolok találtatnak könnyűnek, és meglepetésre ők dobják be a törülközőt.

Rafael van der Vaart ugyanis többször kijelentette: Spanyolországban, konkrétan a Valenciában kívánja folytatni pályafutását, és hogy nyomatékot adjon szándékának, nem riadt vissza a zsarolástól sem. Előbb rejtélyes hátfájás miatt a lelátóról figyelte társait a Honvéd ellen (0–0), majd provokáló fényképpel (kezében Valenciamezzel mosolygott) akarta kikényszeríteni, hogy elengedjék. A játékos módszere nyilvánvalóan elítélendő, kiváltó okaira a Nürnberg menedzsere, Martin Bader próbált magyarázatot találni: „Bármennyire nehéz elviselniük a szurkolóknak, a játékosok is munkavállalók, ezért saját érdekeiket tartják szem előtt.”

Rafael van der Vaart pedig jól tudta, hogy még májusban az elnökkel, Bernd Hoffmann-nal úgy egyezett meg: ha európai élcsapat hívja, nem gördítenek akadályt távozása elé. A Valencia jelentkezett is, és legutóbb már 22 millió eurót (5.7 milliárd forintot) kínált, miközben a 30 milliót kérő Hamburgnál a felügyelőbizottság tagjai azt kezdték el elemezni: Európa élvonalába tartozik-e a spanyol gárda. Az akadékoskodók az UEFA klubrangsorát lebegtették, amelyen a Valencia „csak” a kilencedik…

Rafael van der Vaart tehát Hamburgban marad, és ott lehet a pályán jövő csütörtökön a Bp. Honvéd ellen az UEFA-kupavisszavágón – és most már aligha jelent sérültet.

A kispestieknek azonban elkezdhet fájni a fejük…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik