Szövetségek különmeccse

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék

Négy év után újból a magyar fővárosban, a Hotel Stadionban ülésezik az Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség végrehajtó bizottsága. A szombati esemény házigazdája a Magyar Ökölvívószakszövetség (MÖSZ), tétje pedig a Világszövetség (AIBA) és az európai szövetség (EABA) közötti konfliktus rendezése. A békebíró – mondanunk sem kell – az efféle feladatok megoldásában hatalmas rutinnal büszkélkedő Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke, az EABA első alelnöke. „Sajátos helyzet alakult ki a sportágunkban azt követően, hogy K. C. Vu, az AIBA tavaly novemberben megválasztott tajvani elnöke elvette az idei felnőttvébé rendezési jogát Moszkvától, és Chicagónak adta. A döntésen felháborodó Eduard Huszainov, az EABA orosz elnöke, beperelte a világszövetséget, talán nem is minden alap nélkül, s a bírósági huzavona jelenleg is tart. Emiatt Vu elnök nem jön el Budapestre, nem hajlandó egy levegőt szívni Huszainovval, akit egyébként időközben az orosz szövetség is visszahívott elnöki pozíciójából” – engedett betekintést Csötönyi a sportág kulisszatitkaiba. A Huszainov-ügy további vonatkozása, hogy abban az esetben, ha az orosz szövetség viszszahívja a harcias egykori jeles bokszolót az EABA éléről, automatikusan Csötönyi Sándor lép a helyébe. A MÖSZ-elnök sikeres évaddal a háta mögött várja a végrehajtó bizottsági ülést. Móna Imre aranyérmes lett a siófoki kadett Eb-n, Ungler István, Oravecz Pál és Lakatos Pál bronzérmet szerzett a zombori junior Eb-n, s a minapi pécsi Boszorkány-kupán, a női szakág legjelentősebb viadalán Ducza Anita és Kovács Mária személyében két magyar győztest avattak. S az év fő eseménye, az október 23-án kezdődő chicagói vb még előttünk van… „Mi évről évre hozzuk az eredményeket, s ennek fényében rosszulesett, hogy a szakállamtitkárság arra sem méltatott bennünket, hogy a kadett Eb-re vagy a Boszorkány-kupára elküldje a képviselőjét. Remélem, az EABA végrehajtó bizottsági ülését méltónak tartják arra, hogy valamilyen szinten képviseltessék magukat” – ecsetelte a magyar elnök a sportág méltatlan hazai megítélését.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baki okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
15 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
18 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
24 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
35 perce

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: csúnyán kitömte ausztrál ellenfelét a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik