Önbírálat – rizikóval

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék
Lengyel Ferenc maradt az élvonalban öt fordulót követően pont nélkül, ennek megfelelően az utolsó helyen álló Paks vezetőedzője. Igaz, a tréner már szombaton „szabaddá” válhat, ha csapata nem nyeri meg soron következő hazai bajnoki mérkőzését az újonc Nyíregyháza ellen. A szigorúnak tetsző feltételeket a szakvezető szabta meg.

Mire gondolt közvetlenül a klub vezetőivel folytatott kedd esti beszélgetést megelőzően? Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménynyel?Mire gondolt közvetlenül a klub vezetőivel folytatott kedd esti beszélgetést megelőzően? Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménynyel?

A Vasas elleni mérkőzés után az elöljárók jelezték: készüljek rá, és mondjam el, mi történt a csapattal, hogyan értékelem a jelenlegi helyzetet – felelte a kedd este tisztségében meghagyott paksi vezetőedző, Lengyel Ferenc. – Leültünk, és ki-ki előadta a maga verzióját, én az enyémet, ők az övékét. Miután ez megtörtént, azzal váltunk el, hogy majd telefonon értesítenek a döntésről.

Mi volt az ön védőbeszédének a lényege?

Az, hogy három hét helyett talán három év munkáját lenne érdemes értékelni.

Részletesebben?

Nem kívánok részletekbe bocsátkozni.

Ha maradhatott, a vélemények nem állhattak olyan távol egymástól. Mégis ultimátumot kapott.

Szó sincs ultimátumról! Megfogalmaztam bizonyos célokat, s ha ezeket nem teljesíti a csapat a következő időszakban, felállok.

Önként vállalta, hogy ha a következő négy mérkőzésen nem szerez kilenc pontot a Paks, veszi a kalapját? Szokatlan hozzáállás.

Ez így nem pontos. Ajánlatom a következő volt: a soros két bajnokinkon hat pontot kell gyűjtenünk, az azt követő kettőn pedig hármat, és az idény felénél az első tíz helyezett között kell majd keresni a Paks nevét. Ezzel egy időben javaslatot tettem a premizálási rendszer kismértékű átalakítására, valamint három játékos átirányítására a juniorok közé. Az irányítóknál átment a „csomag”.

Kik a száműzöttek? És miért éppen ők?

Zováth Jánosról, Fehér Attiláról és Balaskó Ivánról van szó, de mélyebben nem kívánok belebonyolódni az ügybe.

Akkor találgassunk?

Ne! Egyrészt nem voltam elégedett a teljesítményükkel. Másfelől – hihetetlen peches körülmények között –, bár elvesztettük a Vasas elleni bajnokit, mégis úgy éreztem, hogy mentálisan végre tisztulni kezdett a csapat, ami azt mondatja velem: igenis van értelme annak, amit csinálok. Meggyőződésem, hogy ez a három játékos negatív irányba befolyásolná a folyamatot – ezért kértem az átirányításukat.

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
7 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
16 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
30 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
35 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
35 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik