„Nekünk nincs vesztenivalónk!” (1)

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.08.21. 12:49
Címkék
Elkezdődött a felkészülés a szerda esti, Olaszország elleni barátságos mérkőzésre. Várhidi Péter szövetségi kapitány hétfő délelőtt a Puskás Ferenc Stadionban tartott gyakorlást a keretnek, délután pedig Dunakeszin játszott edzőmeccset a válogatott. Bár a magyar csapatban akad egy-két futballista, aki európai élcsapatban szerepel, még mindig Gera Zoltán a közönségkedvenc.

Az utóbbi években több magyar fiatal is európai élcsapatba igazolt, ám hiába futballozik Filkor Attila az Internazionaléban, hiába debütált két góllal a bundesligás Karlsruhe színeiben Hajnal Tamás, hiába szerepelt több Bajnokok Ligája-mérkőzésen Juhász Roland és Tőzsér Dániel az elmúlt szezonban, továbbra is Gera Zoltán a magyar futballszurkolók első számú kedvence. A válogatott hétfő délelőtti edzésén is a West Bromwich légiósának mozdulatait figyelte az a maroknyi drukker, aki a Puskás Ferenc Stadion lelátójáról leselkedett, és várta, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány lefújja a gyakorlást, és ők odaférkőzhessenek Gera Zoltán közelébe. Akadt olyan rajongó is, aki Balatonlelléről vonatozott el a fővárosig, hogy találkozzon példaképével: a Csodalámpa Alapítvány jóvoltából a 13 éves, veleszületett hasnyálmirigy-betegséggel küszködő Sárközi Kálmán a tréning előtt néhány percet együtt tölthetett a futballistával, aki barátságosan elbeszélgetett vele, majd egy aláírt labdával ajándékozta meg a kisfiút.

Gera Zoltán továbbra is a legnagyobb kedvenc, és ha mind ő, mind pedig a csapat jól teljesít az olaszok ellen, az elmúlt években rengeteg kudarcot átélő szurkolók talán újra a válogatott mellé állnak.

Tart a szerdai meccstől?

Miért tartanék? – kérdezett vissza Gera Zoltán.

Ismeri a drukkerek hozzáállását: az esetleges csúfos vereség könnyen a válogatott ellen fordíthatja a szurkolókat.

Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglakoznunk. Nekünk nincs veszítenivalónk! Az a fontos, hogy minden labdarúgó átérezze, mekkora lehetőség előtt áll. Mégiscsak a világbajnok ellen játszhatunk.

Az utóbbi években Brazília, Argentína, most pedig a vb-győztes Olaszország látogat Budapestre. Gondolja, ezek a meccsek elsősorban azt szolgálják, hogy visszatérjen a futball-láz az országba?

Ahogy korábban a brazilok ellen, úgy szerdán is főleg az ellenfél miatt jönnek ki több tízezren a stadionba. De ezzel nincs is baj. A zsúfolt lelátók bizonyítják, hogy Magyarországon továbbra is szeretik a labdarúgást, az emberek kíváncsiak a klasszis játékosokra.

Nyilván önöknek is különleges lesz ez az este.

Persze, hogy az lesz, hiszen kitűnő csapat az ellenfelünk.

De mégis azt mondom: nem szabad azzal törődni, melyik ország válogatottja ellen lépünk pályára, és melyik világsztár áll velünk szemben. Tisztelni kell a riválist, ahogy, gondolom, ők sem vesznek minket félvállról. Ha mondjuk Brazília lebecsült volna bennünket, nem biztos, hogy győztesen távozik. Ezek profi labdarúgók, a brazilok, az argentinok és az

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik