Végre egyszer mi is örülhettünk (2)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék
Hátba veregetést érdemlő teljesítmény volt: a Bp. Honvéd úgy végzett döntetlenre a Hamburger SV ellen, hogy némi szerencsével nyerhetett volna. A Megyeri úti 0–0 után így maradt némi esélye a továbblépésre, noha az augusztus 30-i visszavágón a csütörtökinél is jobb produkció kell ahhoz, hogy az UEFA-kupa-selejtező harmadik körébe jusson a kispesti klub.

Folytatás a 2. oldalról

magának, hogy az talán még a csúnyán becsapott hamburgi csatár tetszését is kiváltotta. Egy, illetve két sorral előrébb is bátran trükköztek a vendéglátók, időnként bizony élmény volt nézni a játékukat. Látni lehetett, hogy a kispestiek a legjobb tudásuk szerint felkészültek neves vetélytársukból, tisztában voltak vele, mire kell ügyelniük, és hogy hol lehet keresnivalójuk. Feltűnt az is, hogy a HSV erőnlétileg sem kerekedett a Honvéd fölé, a rengeteg futást időnként sprintekkel megspékelő házigazdák az utolsó percekre sem váltottak vissza ötösből négyesbe, nem azzal törődtek, hogy kihúzzák valahogy 0–0-val, hanem azzal, hogy egy gólt bepréseljenek valahogy. A hab végül nem került fel a tortára, de amit kaptunk, az igenis fogyasztható volt. Ettől függetlenül hiú ábrándokat ne kergessen senki, a visszavágót a Hamburg szebb reményekkel várhatja, mint a kispesti gárda, Supka Attila sem titkolja, a németeknek legalább hetven százalék esélyük van a továbbjutásra. Habár – az erőviszonyok, továbbá a két ország labdarúgása közötti hatalmas különbség ismeretében – a Honvéd harminc százaléka nem tűnik rossznak, de ismerjük el, a Nordbank Arénában nem sok sansza van a győzelemre. Igaz, nem kell mindenáron nyernie. Bőven elég lenne az 1–1 is…

A Van der Vaart-ügyről a 20. oldalon olvashatnak

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
6 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
6 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
6 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
7 órája

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
7 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
7 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik