Izrael megint odaérhet

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.08.16. 23:38
Címkék

A magyarokéhoz hasonló cipőben járó másik kilenc válogatott is túl van a csoportmérkőzések felén. A másik két csoportban az észtek és az izraeliek a listavezetők, mindketten százszázalékos teljesítménnyel. Apró különbség, hogy a közel-keleti válogatottnak ehhez eggyel több meccset kellett nyernie, mint a baltinak, mert Izrael az egyetlen négycsapatos csoportban áll az élen.

Az izraeliek két évvel ezelőtt hasonlóan rögös úton jutottak el a kontinenstornára, az utolsó lépcsőfokon, Újvidéken éppen a mi válogatottunkat búcsúztatva. Most szerdán csoportrangadót nyertek Tel-Avívban (85–66) a hatalmas meglepetésre addig szintén százszázalékos, a tavalyi selejtezőkön a magyarok által kétszer is legyőzött belgákkal szemben, akiken nem segített a Real Madrid sztárjának, az ezúttal is dupla duplát (16 pont, 10 lepattanó) elérő Axel Hervellenek a jó játéka sem. Az izraeliek elsősorban a Maccabi 23 éves hátvédjének, a 29 pontig jutó Yotam Halperinnek hálálkodhattak a végén. Hogy a belgák veretlenek voltak szerdáig, azt az ukránok bánják, kevesen hittek Kijevben a szemüknek, amikor a vendég belgák egy hete – 23–5-re (!) nyerve az utolsó negyedet – 70–45-re diadalmaskodtak az előzetesen magasabbra taksált, bár sok sérültet nélkülöző sárgakékek ellen..

A B-csoportban az észtek kétszer győztek, a svédek ellen idegenben 57–50-re, Macedóniával szemben Tallinnban 72–66-ra. A főszerepet két régi motoros, a center Martin Müürsepp és az irányító Valmo Kriisa játszotta a balti győzelmekben.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
5 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
5 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik