Brown nem jön Paksra

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.08.16. 23:38
Címkék

Két héttel ezelőtt arról számoltak be az Atomerőmű SE vezetői, hogy teljes a paksi légió. A négyes pozícióban otthonosan mozgó szlovén Sasa Mucic és a három amerikai, az alacsony posztokon bevethető Johnny Gray, Nile Murry, valamint Demetrius Brown szerződtetésével kialakult az előző szezont az ötödik helyen záró Tolna megyei együttes kerete.

Mindezt így hitték a paksiak a hét elejéig. Hétfőre kellett volna megérkezniük az amerikaiaknak a Duna partjára, ám csupán ketten jöttek, a harmadik, a bedobó Demetrius Brown nem. Helyette egy levél érkezett, az is az ügynökén keresztül, amely szerint Brown nem jön sem most, sem a jövőben. A kosárlabdázó családi okokra hivatkozva kéri a megállapodás felbontását, mert kórházba került az édesanyja, akit megműtöttek, és nincs más, aki törődne vele.

A paksiak akceptálták a kérést, így az már biztos, hogy Brown nem öltözik piros-kék szerelésbe.

Sabáli Balázs, a paksiak Körmendről érkező edzője egyelőre nem tudja, kivel pótolják majd az amerikait.

„Nincs valami nagy kínálat a piacon jó bedobókból. A jobbak nyilván leszerződtek már az előttünk álló szezonra, így nem lesz könnyű megtalálni azt a játékost, aki igazából a csapat segítségére lehetne. Fontos a kiválasztás, mert annak nem látom sok értelmét, hogy menet közben cserélgessük a légiósokat” – mondta Sabáli Balázs, aki a másik két amerikai játékosról annyit jegyzett meg, hogy róluk jók az első benyomásai, megfelelő fizikai állapotban vannak, és serényen dolgoznak. Mivel mindezt kétnapi közös munka után állapította meg az edző, azt is hozzátette, annak megítélésével még várni kell, játékban mire is képesek valójában.

A paksiak már teljes erővel végik az alapozást. A három légiós mellett Gulyás Róbert, Mészáros Zalán, Kiss Zsolt, Panta István, Csaplár Nagy Ervin, Harsányi Ákos és Morgen Ferdinánd hajtja végre Sabáli Balázs utasításait, míg a hét végén befejeződő U18-as Eb-t megjáró Medve Máté hétfőn csatlakozik a társakhoz.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
5 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
6 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik