Kerülő úton a keretbe

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2007.08.15. 01:16
Címkék
Orbán Annamária július végén részt vett a magyar női kézilabda-válogatott zalakarosi edzőtáborozásán, ám a 21-ről 18 tagúra szűkített keretben már nem szerepelt a neve. A debreceni játékos mégis ott van Tatán a Pannon-kupára készülő nemzeti csapatban. Németh András szövetségi kapitány ugyanis őt hívta be a beteg Szucsánszki Zita helyére.

Váratlanul érte az üzenet, hogy mégis kerettag lesz?Váratlanul érte az üzenet, hogy mégis kerettag lesz?

Épp Győrben voltam az ETOban futballozó vőlegényemnél, Igor Bogdanovicsnál, mikor szóltak, hogy Szucsánszki Zita betegsége miatt mehetek a válogatotthoz – mondta Orbán Annamária.

Legalább közel volt a tatai edzőtáborhoz…

Ez igaz, csakhogy én péntek délután úgy indultam el Debrecenből Győrbe, hogy hétfőn a Loki edzésén lesz jelenésem. Így, bár az edzőtábor alig hatvan kilométerre volt, nekem több mint tízszer ennyit kellett utaznom, míg a felszerelésemet magamhoz véve odaértem Tatára.

Apró kis kerülő…

Vasárnap este a saját kocsimmal visszamentem Debrecenbe, ahonnan másnap reggel hatkor indultam a Dunántúlra. Szerencsére ekkor már nem kellett vezetnem, a DVSC többségi tulajdonosának ugyanis van egy taxis cége, és egy autó várt a ház előtt. A tíz órakor kezdődő edzésen már ott lehettem a lányokkal.

Csütörtöktől pedig egy olyan tornán szerepelhet a válogatottban, amelyen pályára lép Oroszország, Románia és Magyarország, azaz a legutóbbi világbajnokság mindhárom dobogósa.

Ennél erősebb mezőnyt nehéz lenne összehozni. A negyedik résztvevő, Lengyelország sem gyenge, a hazai tornák pedig mindig külön élményt jelentenek. Jelenleg tizennyolcan vagyunk, így minden meccsen lesznek kimaradók, de azért remélem, kapok lehetőséget.

Hogy bírják Németh András kemény edzéseit?

Mindenki tudja, miért vagyunk itt. Ráadásul a hangulat remek, mindenki örül, hogy kerettag lehet, hogy találkozhatunk. Ilyen közegben pedig észre sem veszszük, mennyit dolgozunk.

Az ön számára különösen pikáns lehet a Románia elleni, csütörtöki mérkőzés, hiszen Székelyudvarhelyen született és nőtt fel.

átékosait főként a magyar bajnokságból ismerem, s nem nekik akarok bizonyítani, hanem magamnak. No meg a szövetségi kapitánynak: ha a helyzet úgy hozza, számíthat rám!

Legfrissebb hírek

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
1 perce

A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar válogatott a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
13 perce

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
24 perce

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
35 perce

Luis Enrique szerint a BL-ben sem védekeztek úgy a PSG ellen, mint a klub-vb-n

Klub-vb
37 perce

Rg: Vukmir Elena szalaggal tizedik a junior-vb-n

Utánpótlássport
38 perce

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
40 perce

Hat férfi és öt női versenyzőt indít Magyarország az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
44 perce
Ezek is érdekelhetik