Győzelmet hozott a kemény kritika

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.15. 23:40
Címkék
A legfontosabb hír Sopronból: bár gyengén rajtolt a csapat, a tulajdonos bizalma töretlen az edzővel szemben. Détári Lajos a jelek szerint nyugodtan dolgozhat, és építheti tovább megújuló csapatát. Döme együttesének a bajnokságban egyelőre csak két pontja van, ám kedden a Ligakupában megszerezte első győzelmét: a Sopron 2–1-re nyert Győrben. Ez a siker a bajnokságban is kamatozódhat.

Mit gondol, van jövője a Ligakupának?Mit gondol, van jövője a Ligakupának?

Mindenképpen – válaszolt határozottan Détári Lajos. – Kedden Győrben izgalmas, küzdelmes meccset játszottunk, s azt gondolom, nagy lehetőség ez fiatalabb játékosaink számára. A csapatok többségéhez hasonlóan mi is komolyan vesszük a sorozatot, s szeretnénk minél tovább jutni. Ahogy élesedik majd a küzdelem, úgy lesz egyre több néző is a lelátókon.

Ráfért a Sopronra a sikerélmény, a győri győzelem talán enyhítheti a gondokat.

Nem tudom, milyen gondokról beszél. Nyugodtan dolgozunk, a tulajdonos biztosított bennünket bizalmáról, s a szurkolók is elfogadták, hogy Sopronban vadonatúj csapat épül. Ehhez bizony idő kell. Nézze végig a keretnévsort, gyakorlatilag teljesen kicserélődött, a kezdőcsapatról nem is beszélve. Ahogy telnek a hetek, a soksok munka meghozza majd a gyümölcsét.

Két pontjuk van. Hánnyal lenne most elégedett?

Szerintem felesleges ezt boncolgatni, visszafelé nézni, de ha már rákérdezett, azt mondom, egyetlen ellenfél sem futballozott le bennünket. Balszerencsés vereségeket szenvedtünk, és elképesztő bírói ítéletekkel szembesültünk. Lehetne most nyolc pontunk is, de még egyszer mondom, csapatot építünk, és ehhez türelem is szükségeltetik.

Milyen bírói tévedésekre gondol?

A Kaposvár és a Nyíregyháza elleni találkozón kapitális tévedések sújtottak bennünket.

Miként élte meg, hogy már az első fordulóban kiállították, majd rögvest el is tiltották?

Elképesztő ítélet volt! A magyar futball történetében ilyet még nem láttam, hogy valakit a rajton ennyire elmeszeljenek. Kiállítottak a kapusedzőmmel, Gujdár Sanyival együtt Kaposváron, majd még el is tiltottak. De nehogy azt higgye, hogy ezen csodálkozom. A magyar futballban uralkodó fejetlenség és zűrzavar eredménye az, hogy emberekkel, sőt csapatokkal szórakozhatnak. Mert azzal, hogy Détári Lajos nem ülhet le a kispadra, nem az edzőt sújtják, hanem a játékosokat, a csapatot, megakadályoztak a munkavégzésben, hiába dolgoztam egész héten a fiúkkal, ha a legfontosabb pillanatban nem lehettem mellettük, a közelükben.

A Vasastól elszenvedett vereség után azt nyilatkozta, hogy néhány játékosnak nincs helye a keretben. Milyen változás történt azóta?

Győrött olyan futballisták kaptak játéklehetőséget, akiket korábban keményen kritizáltam. Tessék, mindenki láthatta, ennek megvolt az eredménye. Bizony, kell olykor a kemény kritika, hogy a játékos átérezze, mit várnak tőle.

Milyen gyakran beszél Vizer László Máriusszal, a klubtulajdonossal?

Amikor csak fontos. Nincs ezzel semmi gond, a tulajdonos nyugodt hátteret biztosít, nekünk csupán a munkára kell koncentrálnunk.

A hét végén amolyan kiki meccset játszanak Tatabányán. Olyan csapattal mérkőznek, amely eddig még pontot sem szerzett, és élet-halál küzdelmet vív a bentmaradásért.

Nem hiszem, hogy már most ilyen tragikus jelzőket kellene aggatni egy-egy bajnoki mérkőzésre. A Tatabánya rosszul rajtolt, de ismerem az ottani vezetőket, szó sincs pánikról. Új csapatot építenek, akárcsak nálunk, viszont igaz, hogy nehéz kilencven perc vár ránk. Egyébként még senkinek sincs akkora lemaradása, amely miatt máris kongatni kellene a vészharangokat. Az elején vagyunk, sűrű a mezőny.

Legfrissebb hírek

71 gólos meccsen maradt hibátlan a Brest a női kézi BL-ben

Kézilabda
2 perce

Magyar Eb-arany és -ezüst nem olimpiai BMX-számban

Kerékpár
8 perce

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
11 perce

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
17 perce

A negyedik győzelmét szerezte meg a Stuttgart

Német labdarúgás
28 perce

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
33 perce

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
44 perce

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
50 perce
Ezek is érdekelhetik