Tiger Woods tulsai sikere

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.08.13. 23:26
Címkék

A világ legjobb golfozójának tartott Tiger Woods újabb lépést tett Jack Nicklaus nyomába. A 31 éves amerikai klasszis győzött az év utolsó profi versenyén, a hétmillió dollár összdíjazású PGA Championshipen az oklahomai Tulsában. Woods pályafutása során az 59. PGA Tour-tornáját nyerte meg, a tulsai PGA Championshipet pedig negyedszer, őt csak az egyaránt öt-öt alkalommal diadalmaskodó két honfitárs, Jack Nicklaus és Walter Hagen előzi meg. Ami viszont ennél is sokkal fontosabb, hogy Woods már a tizenharmadik „major” versenyét nyerte meg pályafutása során, amivel a második helyen áll Nicklaus mögött, aki tizennyolc elsőségig jutott. „Ellenőrzésem alatt tartottam a versenyt, örülök ennek a fontos sikernek. Remélem, ha nem jön közbe sérülés, egy szép napon sikerül majd megdöntenem Jack Nicklaus rekordját” – nyilatkozta Woods a győzelem után.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
26 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
55 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
59 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik