Két együttes küzd hazai pályán

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.08.13. 23:26
Címkék

A vasárnap véget ért haniai női ifjúsági Európa-bajnokságon (a magyar válogatott hatodik lett) sorsoltak a nemzetközi kupákban is, pontosabban az első fordulók csoportbeosztásait tudhattuk meg. Három euroligás csapatunk közül a selejtező első fordulójában még csak a BrendonUPC-ZF-Eger érdekelt. Gerendás György csapata a lisszaboni tornán az olasz Brescia ellen megizzadhat, ám a többi ellenfél magabiztos legyőzése nem lenne meglepetés. A csoportból az első két helyezett jut tovább, akárcsak a férfi LEN-kupában, ahol két együttesünk érdekelt. A Szeged Cataniában vendégeskedik a rendező olaszok, valamint a holland Polar Bear Ede és a román Steaua Bucuresti társaságában – jó eséllyel a továbbjutásra. Nehezebb dolga lesz a nemzetközi porondon debütáló Pécsnek, amely ugyan hazai medencében szerepel, ám az orosz Dinamo Moszkva és a szerb VK Nis közül az egyik riválist mindenképpen meg kell előznie. A hölgyeknél a Bajnokok Kupájában a Domino és a Dunaújváros érdekelt. A bajnok Honvédnak Nizzában, az ezüstérmes dunaújvárosiaknak hazai pályán kell megszerezniük az első két hely valamelyikét.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
14 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
20 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
39 perce

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
51 perce

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
53 perce

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
1 órája

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
2 órája

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik