Példamutató győzelem

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 23:50
Címkék
Magyar szempontból duplán is érdekes összecsapás lesz az első forduló úgynevezett északi derbije, a Hannover–Hamburg mérkőzés. A hazai együttesnél ugyanis pályára lép a spanyol bajnok Real Madriddal hírbe hozott Huszti Szabolcs, míg a vendégegyüttes jövő hét csütörtökön a Budapest Honvéd vendégeként játszik UEFAkupa-selejtezőt.

„Azt tudom mondani, mint minden más érdeklődőnek: egyelőre semmi mással nem foglalkozom, csak a Hamburg elleni mérkőzéssel” – szögezte le megkeresésünkkor Huszti Szabolcs, nyomatékosítva, hogy nála nem téma a Real Madrid.

Igaz, a német sportsajtóban már annál inkább…

Spanyol lapokra hivatkozva ugyanis csütörtökön – többek között – a Kicker és a Sport Bild is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon a madridiak német edzője, Bernd Schuster érdeklődik-e a magyar középpályás iránt. Nos, bármi is a válasz, a Hannover vezetősége pénteken elejét vette a találgatásoknak.

„Huszti Szabolcs szerződése 2009-ig szól, így szó sincs az átigazolásáról” – jelentette ki Christian Hochstätter, a hannoveriek sportigazgatója a német hírügynökségnek.

Így aztán, eleget téve a játékos kérésének, mi is foglalkozzunk a szombati mérkőzéssel. A 28-szoros válogatott Huszti Szabolcs elmondta: telt házat, kitűnő hangulatot és hazai pályán természetesen győzelmet vár a Hamburg ellen. Habár a hét elején betegséggel bajlódott a labdarúgó (fájt a füle), szombaton bizonyosan kezdőként fut ki a hannoveri AWD Arena gyepére.

Mivel az ellenfél hamburgiak augusztus 16-án, azaz jövő hét csütörtökön Budapesten játszanak a Honvéddal UEFAkupa-selejtezőt, Huszti Szabolcstól elsősorban azt szerettük volna megtudni, mit mondott csapata edzője, Dieter Hecking arról, mi a nyerő taktika a Hamburg ellen.

„A siker záloga lehet, ha saját játékunkat tudjuk játszani – titokzatoskodott a magyar labdarúgó, és a továbbiakban sem tudott konkrétumokkal szolgálni: – Kialakult a játékrendszerünk, és ezen nem vagyunk hajlandóak változtatni. Szeretnénk ráerőltetni akaratunkat a vendégekre. Hiba lenne, ha engednénk őket kibontakozni.”

Ne legyenek kétségeink, ennél azért biztosan több szükségeltetik majd a HSV ellen.

A héten egyébként német újságírók hada kereste fel Huszti Szabolcsot, hogy ossza meg velük véleményét a Honvéd együtteséről.

„Elmondtam, hogy természetesen szurkolok a magyar csapatnak, de sajnos a Hamburg a kupacsata esélyese – emlékezett vissza Huszti Szabolcs. – Nem hiszem egyébként, hogy a németek lenéznék a Honvédot, Huub Stevens edző ezt biztosan nem engedi. De nem titok, meg lehet a hamburgiakat lepni, és mi szombaton meg is mutatjuk, hogyan kell csinálni!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik