Németh megállíthatatlan

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 23:50
Címkék

Továbbra is feltartóztathatatlanul menetel Németh Virág a hódmezővásárhelyi Seat-kupa felnőtt országos bajnokságon. Az IDOM Team versenyzője, aki hat évvel ezelőtt egyszer már volt bajnok, a spartacusos Kiss Dórát is két sima szettben verte meg, eddigi három mérkőzésén mindössze hat játékot veszített. Németh emellett párosban a tehetséges Batta Lucia oldalán is eljutott a fináléba, ahol a Király Pálma, Kovács Krisztina kettős lesz az ellenfelük. Király a szombati döntőben visszavághat Némethnek, aki egyesben elbúcsúztatta őt. Érdekesség, hogy a hölgyeknél egyetlen kiemelt sem jutott be a legjobb négy közé. A férfiaknál más a helyzet: az elsőként rangsorolt Novák Balázs és a negyedik Kellner Ádám is ott van az elődöntőben, a két 18 éves tehetség, Balázs Attila és Tóth Bence Gyula viszont búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Kenneth Bednarek kétszázon is brillírozott Miamiban

Atlétika
7 perce

Majoross Gergely: Kanada más kávéház lesz

Jégkorong
12 perce

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
46 perce

Kiss Márton örülne, ha minden héten lenne Puskás-Suzuki-kupa

Labdarúgó NB I
46 perce

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
56 perce

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
1 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik