Lendületben a Honvéd

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 23:50
Címkék

Szombaton az idei bajnokságban két ellentétesen szereplő csapat találkozik: a tabellát pontveszteség nélkül vezető Honvéd a pont nélküli Pakshoz látogat. Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján azt is mondhatnánk, hogy a papírforma egyértelműen a kispestiek mellett szól, a Honvéd könnyedén begyűjti az újabb három pontot, Lengyel Ferenc együttesét azonban még véletlenül sem szabad félvállról venni. A csapat már az előző idényben is bebizonyította, hogy bárkit képes legyőzni, ráadásul az együttes a nyáron alaposan meg is erősödött. Hiába tehát a puszta tény, amely szerint Supka Attila csapata a három mérkőzésen kilenc gólt lőtt, a Paks viszont kilencet kapott, a mérkőzés egyáltalán nem lefutott, sőt... Való igaz, a Honvéd győzelme mellett több érv szól: a kispestiek eddig például akkor is megnyerték a mérkőzéseiket, ha gyengébben teljesítettek, a paksiak viszont akkor sem örülhettek, ha egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. A piros-fehér-fekete fővárosi együttes magabiztosan léphet pályára szombaton, hiszen „lendületből” érkezik Paksra, míg Lengyel Ferenc labdarúgói aligha duzzadnak majd az önbizalomtól. A két csapat szerdai Ligakupa-mérkőzésén ráadásul a kispestiek 4–2-re legyőzték Lengyel Ferenc csapatát, igaz, a paksiak vezetőedzője nem titkolta, azon a találkozón már a szombati mérkőzésre tartalékolta játékosai erejét. Egyelőre tehát csupán egy biztos: a Honvéd szeretné folytatni remek sorozatát, a Paks pedig győzelemmel kerülne ki a rossz rajt hullámvölgyéből.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
5 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
7 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
8 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
10 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
14 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
43 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik