Nagytakarítás Sopronban

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.06. 00:04
Címkék
Továbbra is nyeretlen az FC Sopron, miután szombaton 2–0-s vereséget szenvedett a Vasas otthonában. Détári Lajos, a csapat nyáron kinevezett – és még egy mérkőzésre a kispadtól eltiltott – edzője bosszúsan értékelt a találkozó lefújása után, és nyilatkozatában azt sugallta: elkerülhetetlen, hogy személyi változások történjenek – a játékoskeretben…

A szombat esti találkozó előtt idegesen járkált fel s alá az Illovszky-stadionban a soproniak ügyvezetője, Köteles Zsolt. Arra az újságírói kérdésre, hogy egy döntetlen és egy vereség után be tudja-e gyűjteni végre a gárda a három pontot, határozott választ kaptunk: „Muszáj!”

A Vasas csupán egy félidő erejéig engedte a vendégeknek, hogy elhiggyék, lehet esélyük, később a soproniak már a pontszerzésben sem reménykedhettek, a vége pedig megérdemelt, kétgólos hazai győzelem lett. Habár a bordó-fehér mezesek csúsztak-másztak, küzdöttek, a játék szépségéből szinte semmit sem tudtak felmutatni.

„Az első játékrészben még csak-csak megvalósítottuk, amit megbeszéltünk, ám a folytatásban már nem bírtuk a nyomást, összezuhantunk – summázott amérkőzés végén a Sopron csapatkapitánya, Pintér Zoltán. – Nemcsak az eredmény, de a mutatott játék miatt is el kell gondolkodnunk.”

Nos, Détári Lajos, a csapat edzője eleget tett játékosa ajánlásának, tépelődött egy sort – és hirtelenjében rövid, ám annál meghökkentőbb értékelést tartott.

„Gyengén játszottunk, nem érdemeltünk többet – mondtaaz öltözőfolyosón a szemmel láthatóan csalódott és dühös szakember. – Habár nem vagyunk sokan, jelezni fogom a vezetőknek, hogy néhány játékostól váljunk meg. Inkább legyünk még kevesebben, de csak olyanokra van szükségem, akik hajlandóak mindent alárendelni a csapatnak.”

Hogy Détári Lajost nem csupán érzelmei vezették, amikor így beszélt, azt bizonyítja: egy nappal a találkozó után, immár sokkal higgadtabban is hasonló véleményen volt.

„Senki sem élhet vissza azzal, hogy fiatal – szögezte le vasárnap a szakember. – Ha valakinek csak egyetlen perc jut a pályán, akkor is száz százalékot kell nyújtania. Többeken azonban nem éreztem, hogy mindenáron meg akarnak szakadni. Hétfőn leülök a vezetőkkel, és két-három játékos szerződésének felbontását javasolom. Ha nem sikerül tőlük megválnunk, akkor mennek a juniorcsapatba, az NB III-ba.”

Bármennyire is kapacitáltuk, Détári Lajos nem volt hajlandó megnevezni azokat a labdarúgókat, akiknek leginkább elégedetlen a teljesítményével, hozzáállásával.

„Nem kell nevesíteni – figyelmeztetett a soproniak edzője. – Ez a csapat saját problémája, amelyet házon belül szeretnénk megoldani. Nem kell mindig a Sopronról és Détári Lajosról szólnia az újságnak…”

Ambrus András, az FC Sopron alelnöke sem kívánt neveket mondani, annyit azonban megosztott lapunkkal: hétfő estére mindenképpen lesz döntés. Hogy milyen? Azt egyelőre ő sem tudja.

„A csapat vezetősége hétfőn összeül, hogy megoldást találjon a kialakult problémára – mondta Ambrus András. – Mindenki láthatta, szombaton milyen gyalázatos teljesítményt nyújtott a csapat. Talán négyenöten voltak, akik elfogadhatóan játszottak. Szó sincs arról, hogy Détári Lajos a játékosokra hárítaná a felelősséget. Higgye el, a futballisták mindent megkapnak, mégsem azt hozzák, amit a mester kér tőlük. A vezetőség bizalma töretlen az edző iránt. Közösen, a többségi tulajdonost, Vízer László Máriuszt bevonva hozzuk meg majd a döntést, amely elsősorban az edző álláspontját tükrözi. A lényeg, hogy mi mindenben támogatjuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik