Jól sikerült fordulók

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.04. 23:59
Címkék
A verseny harmadik napján – csakúgy, mint az elsőn – a legjobb magyar eredményt Kis Gergő érte el, aki negyedik lett 1500 méter gyorson. Másik két döntősünk közül Szepesi Nikolett 50 méter háton hetedikként, míg Kerékjártó Tamás 200 méter pillangón nyolcadikként végzett.

A Párizs Open nevezési határideje július 15. volt, ami azt jelenti, hogy Kis Gergő esetében még nem ve(he)tték figyelembe a múlt heti országos bajnokságon 1500 méter gyorson úszott országos rekordját (15:08.20). A hos szú távokon azért kulcsfontosságú a „regisztrációs eredmény”, mert ez alapján sorolják az indulókat a futamokba – nincs elődöntő, mindenki csak egyszer úszik, ekként alakul ki a végeredmény. Így történhetett, hogy mivel Kis nevezési ideje csak a kilencedik legjobb volt a mezőnyben, délelőtt kellett tempóznia. Ahogy azt kell, meg is nyerte a saját versenyét (15:17.25), ám jócskán elmaradva a legjobbjától, ami nem sok remén nyel kecsegtetett a délutáni futam előtt, ahová mind a nyolc induló ennél jobb eredménnyel érkezett.

Köztük Verrasztó Dávid, aki az olimpiai A-szintet is szerette volna felülmúlni. Verrasztó pechjére a kanadai Ryan Cochrane, aki mellette úszott – mégpedig hatalmas egyéni csúcsot –, ötszáz méter után elszakadt a magyartól, aki addig remekül tartotta az iramát, de ezután egyre ros szabbak lettek a részidői, így végül csupán a 9. lett (15:27.99). Viszont három versenyző kivételével senki sem remekelt délután, így Kist a délelőtti eredménye a negyedik helyig vitte előre. „Egy héten belül két ezerötszázat úszni kemény kihívás, nem is nagyon éreztem a lábamat háromszáz méter után, inkább a fordulókat húztam meg keményebben” – mondta Kis. Szepesi Nikolett újra és újra bizonyítja, hogy milyen kiválóan rajtol – az 50 méter hát elődöntőjében mért 0.59 másodperces reakcióideje a legjobb volt a mezőnyben. A francia Laure Manaudou sikerét hozó fináléban aztán hetedik lett Szepesi, nem sokkal elmaradva országos rekordjától.

„Amilyen jól sikerült a rajtom, olyan rosszul a célba érésem. Azért vasárnap kétszázon megpróbálok valami szép eredményt elérni” – értékelt és latolgatott Szepesi.

Verrasztó Evelyn ismét jelét adta sokoldalúságának, ezúttal 100 méter pillangón javított hatalmasat – másfél másodpercet – egyéni legjobbján, s 59.59 másodperccel a negyedik helyen bejutott a fináléba. Boulsevicz Beatrix pont an nyival csúszott le a nyolcadik helyről, amen nyivel gyengébben startolt az orosz Irina Bespalovánál. „Azt álmondtam éjszaka, hogy ötvenkilenc van az órán, azaz egy percen belül úszom, és tényleg 59.59 lett a vége. Ahhoz képest, hogy ez a szám egyáltalán nem tartozik az erősségeim közé, s csak a felkészülés részeként indultam rajta, kifejezetten jó az eredmény ” – mondta a sprintszámokban folyamatosan remeklő, ám igazából a vasárnapi 200 méter vegyesre koncentráló Verrasztó.

Kerékjártó Tamás az erős mezőnyben nem erőltette meg magát 200 méter pillangón 8. lett, inkább a vasárnapi 200 vegyesre tartalékolt, ahol a nevezők közül övé a legjobb idő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik