Általános megállapítás szerte Franciaországban, hogy a mezőny két kiemelkedő csapata, az Olympique Lyon és az Olympique Marseille versenyfutása várható a szombaton kezdődő idényben, amely minden bizon nyal kiegyenlítettebb lesz, mint a legutóbbi. Mint ismeretes, a 2006–2007-es sorozatban a lyoniak zsinórban hatodik bajnoki címüket szerezték meg, és tizenhét pontot vertek az üldöző OM-re.
Az erőviszonyok azonban a nyáron kissé átalakultak, a Lyon alapembereit vesztette el Florent Malouda, Eric Abidal és Tiago Mendes személyében, és bár még nem végleges, minden bizon nyal a nőügyeivel tavas szal a csapat egységét felforgató Sylvain Wiltord is távozik. Ellentételezésként a világbajnok Fabio Grosso érkezett az Internazionalétól, valamint két Lillejátékost (Kader Keita, Mathieu Bodmer) is megszerzett a címvédő. Az állomány tehát kétségkívül gyengült, és akkor még nem is említettük az első számú kapus, Grégory Coupet térdsérülését, így ő az őszi bajnokikon legfeljebb a lelátóról szurkolhat társainak. A brazil válogatott csatár, Fred sem egészséges, a Copa Américán szerzett sérülése miatt még mankózik, szeptember közepén kezdheti el az edzéseket. További bizonytalansági tényező, hogy a kiscsapatnak számító Sochaux-tól érkező ambiciózus mester, Alain Perrin hogyan érteti meg magát a francia szinten sztárokkal teletűzdelt gárdával, amely minden bizonnyal a Vercoutre – Réveillére, Squillaci, Cris, Grosso – Govou, Toulalan, Juninho Pernambucano, Ben Arfa – K. Keita, Benzema alapcsapattal kezdi meg az idényt.
Eközben Marseille-ben szépen átalakult az együttes, a déli kikötővárosban csendesen, de annál hatékonyabban erősítettek a nyáron. A korábban kölcsönben itt futballozó Djibril Cissét immár végleg megszerezték a Liverpooltól, és megtartották a Zinedine Zidane utódjának tartott 20 esztendős irányítót, Samir Nasrit. Melléjük francia szinten rutinos és hasznos futballistákat igazoltak, a védő Gäel Givet a Monacótól érkezett, a technikás algériai középpályást, Karim Zianit pedig a Sochaux-tól csábították el.
Az OM már aratott is egy részsikert a Lyon felett, hiszen az elmúlt hetek tesztmérkőzései alapján a francia sportnapilap, a L’Équipe által ös szesített nyári bajnokságban az első helyet szerezte meg a nagy rivális előtt.
Persze az igazi durranás az lenne, ha jövő májusban is hasonló végeredményről számolhatnánk be...