Madár a vízben

Amikor reggel nyolckor Martonvásár közelében beáll a forgalom az M7-esen, s még németül is kiírják, hogy hét kilométeres az „Unfall” okozta „Stau”, reflexszerűen hívom Madárt, vajon ő merre jár.

„Itthon vagyok Fóton, kilencre tervezzük az indulást, hozom Arabellát és Viktort is. Mire Martonvásárra érünk, hírehamva sem lesz a dugónak” – mondja Erdei Zsolt.

A szervezők majdnem bekapták a horgot

Balzsay Károly már elindult, ő egyedül jön, amiből a későbbiekben még bonyodalom támad, de ne rohanjunk előre az időben.

Pontosan négy óra alatt sikerül lecammogni Budafokról a boglári kikötőig, amikor kikászálódom a kocsiból, Szántó László főszervező (1980-ban ő indította útjára a versenyt) és munkatársai egymás szavába vágva érdeklődnek: „Hol van Madár?”

Az azonnali telefonhívásra érkező válasz – „Szántódnál besokalltam, akkora volt a torlódás, hogy megfordultam, és már Székesfehérvárnál járok…” – fagyasztja meg a vért a szervezők ereiben, s ha néhány másodperc múlva nem harsanna fel hatalmas kacaj a vonal túlsó végén.

– „Mi van, bekaptátok a horgot?!” – talán még eret is vágnának magukon. Így azonban negyedórán belül örömmel köszöntik a büfében Balzsay Károlyt, a nagyközépsúly reménybeli, s Erdei Zsoltot, a félnehézsúly nagyon is valóságos profi WBO-világbajnokát.

Egy pohár sör a rajthoz állás előtt

Madár – ahogy ígérte – magával hozta a családját, s amikor szembesül a rideg valósággal, hogy Karesz egyedül érkezett, rövid hajtóvadászat veszi kezdetét. Végül az egy súlycsoporttal feljebb versenyző Erdei megkegyelmez barátjának – a perpatvar oka mindössze anynyi, hogy Arabella (és persze a kilenc hónapos Viktor) kizárólag azért vállalta a gyötrelmes utat a kánikulában, hogy találkozhasson Balzsayné Reubl Tündével és a pár újszülött kisgyermekével…

Mielőtt beszállnánk a motorcsónakba, amely átrepít az északi parti rajthoz, mindhárman felhörpintünk egy-egy pohár sört, majd irány Révfülöp, s a negyedórás száguldás befejeztével megkezdjük a jóval komótosabb vízi maratonit.

Az eleje csupa vidámság, móka, kacagás, gyorson, mellen, háton parádézunk, aztán idővel beletörődünk a több mint öt kilométeres tortúra monotóniájába. Azért amikor a Balaton közepéről visszatekintünk a Révfülöpig nyúló mezőnyre, eláll a lélegzetünk – és nem a fáradtságtól. Olyan a 26 fokos – túlságosan is meleg – víz, mint egy ezüstösen csillogó autópálya, csak éppen a gépkocsik helyett az úszók feje bukdácsol ritmikusan fel s alá.

Csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy aki még nem vállalkozott ilyesmire, csak kacérkodik a Balaton-átúszás gondolatával, nyugodtan vágjon bele, mert sokkal könnyebb, mint ha egyedül próbálna meg 5200 métert teljesíteni valamelyik uszodában. A mezőny viszi magával az embert, szinte észrevétlenül…

Szinte agyonszerették a két bokszolót

Két és fél órával később már talajt érzünk a lábunk alatt, mintegy háromszáz méternyire a boglári parttól. Büszkén düllesztjük ki a mellünket, amikor kisétálunk a gyepre, nem is sejtvén, hogy a neheze csak ezután következik… Madár és Karesz még negyvenöt perccel később is rendületlenül osztja az autogramokat és fényképezkedik a rajongókkal, akik szinte agyonszeretik a magyar sport két kiemelkedő egyéniségét. Pedig Erdei Zsolt már nagyon menne, Arabella és a párás söröspohár hívogatóan integet a büfé árnyékában…

Azért tegyünk említést Bajzát Lászlóról is, erről a kissé hóbortos mezőkövesdi fiatalemberről, aki matyóhímzéses ingben és gatyában úszta le a több mint öt kilométeres távot, két óra huszonegy perc alatt.

„A vége felé már majdnem megfulladtam, le akart húzni az ólomsúlyú ruha, de valahogy kibírtam. Most azt fontolgatom, hogy lefutom a 42 195 méteres maratoni távot is matyó népviseletben” – mondja lihegve, s kétségem sincs afelől, hogy komolyan gondolja.

Mint ahogy Nagy Norbert Budapestről is komolyan gondolta, mondhatni a legkomolyabban, hiszen ő teljesítette a legrövidebb idő, 1 óra 7 perc alatt a távot. A tények kevéért: a hölgyeknél Pozsonyi Zita bizonyult a leggyorsabbnak.

Visszatérve hőseinkhez:„Azért most nemigen fenyegette veszély az 1998-ban, első Balaton-átúszásomkor elért egyéni csúcsomat. A cél nem a sebesség, hanem a táv teljesítése volt” – kommentálta Madár a történteket. Balzsay Károly ehhez ennyit fűzött hozzá: „Én 2002-ben teljesítettem ezt megelőzően a távot, most jóval melegebb volt a víz, mint akkor. Egy kicsit el is bágyasztott a hőség…”

Az biztos, hogy vasárnapra virradóra mindketten jól aludtak…