Furcsa finálé Vitnyéden

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.07.29. 23:36
Címkék

Sokáig úgy tűnt, az eddigi ötből négy futamot megnyerő Kis Sándor, Czeglédi Péter duó gond nélkül diadalmaskodik a kalandosan kezdődő hatodik obviadalon is, utóbb azonban másként alakult. A Nissan-párosnak több mint négyperces előnye volt az utolsó etap után, és már-már elkezdhetett volna ünnepelni, amikor kiderült: az utolsó szelektív szakasz harmadik kilométerétől nem működött a műholdas navigációs rendszer (GPS).

Ennek a használata azért kötelező a terepraliban, hogy a verseny végi ellenőrzéskor nyomon tudják követni, mindenki érintette-e az összes GPS-pontot, vagyis a kijelölt útvonalon haladt-e. Ezúttal ez nem volt lehetséges, úgyhogy a bajnoki címvédő Kis megkapta a szakaszon elért legrosszabb időeredményt, plusz harmincperces büntetést. Ezzel a hetedik helyre csúszott vissza.

„A szabálykönyvben az van, ha nem üzemel a GPS, büntetést kell kiszabni – mondta Kis. – A mi GPS-ünk azonban nem miattunk nem működött, hanem lefagyott. Azt mondják a szakemberek, hogy egy erős lassulás is okozhatta. Nem érzem magam hibásnak, fellebbeztünk a felügyelőtestület döntése ellen.”

Kisék büntetése után (amelyről, pontosabban az ezzel kapcsolatos fellebbezésről a fellebviteli bizottság nyilván napokon belül döntést hoz) a magyar licenccel versenyző cseh pilóta, Miroslav Zapletal vette át az éllovas pozíciót – neki ez az első futamgyőzelme a magyar bajnokságban. (Az idén Kisen kívül egyedül Palik László tudott nyerni.) Ami a további dobogósokat illeti: a második helyen Ács László ért célba. Amilyen rosszul kezdődött a viadal a Nissan-pilóta számára (eltévedt a prológon), olyan jól folytatódott, és a hőségen kívül nagyobb gondja nem volt a versenyen. Harmadikként a debütáló Dodge-ot kormányozó Horváth Béla érkezett, aki egyáltalán nem lehet elégedetlen a bemutatkozással. Mindenképp ki kell még emelni, hogy Rigler Zoltán – bár a szombatja nem volt túl szerencsés – vasárnap szakaszgyőzelmet is ünnepelhetett, ami biztató a jövőre nézve.

Legfrissebb hírek

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
3 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
7 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
7 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik