Változó bajnoki tétek

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.07.19. 23:33
Címkék

A hét végi, budapesti országos bajnokság a férfiak számára a presztízsen kívül kisebb, a hölgyeknek jóval nagyobb téttel bír. A három hét múlva Berlinben esedékes világbajnokságra a férfiak közül Balogh Gábor, Horváth Viktor, Fülep Sándor, Tibolya Péter és Németh Róbert utazik. „Az én keretem nem változik – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – A legfrissebb versenyélménye Tibolya Péternek és Németh Róbertnek van, ők a múlt héten Potsdamban vettek részt a nyílt német bajnokságon, amelyen Tibolya második, Németh hetedik lett”. A hölgyeknél meglehetősen bonyolult a helyzet. „A bajnokság válogat a felnőtt-, a junior- és az ifjúsági világbajnokságra is, éles versenyre számítok. Vörös Zsuzsanna kvótája mellé véleményem szerint csak jövőre kerülhet újabb, most a kvalifikációs szempontokkal nem foglalkozom, csak a teljesítményekkel. Az utánpótlás egyre jobban beérik, elképzelhető, hogy a mutatott forma alapján valakit egy vagy akár két korosztállyal is feljebb indítok a sajátjánál” – vázolta a helyzetet Kulcsár Antal, a női válogatott kapitánya.

Legfrissebb hírek

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
7 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
20 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
22 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
31 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
35 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
49 perce
Ezek is érdekelhetik