Száz nap alatt negyven meccs

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.19. 23:33
Címkék

Az Alba Volán SC jégkorongcsapatának játékosai megérdemelt pihenőjüket töltik, ám a háttérben megfeszített munkával folytatják a gárda anyagi hátterének megerősítését a klub vezetői. Csütörtökön a közlekedési cég telephelyén szponzori szerződéseket írt alá Tóth István, a sportklub társelnöke az Alfa Bus, valamint a CIB Lízing képviselőivel, míg az EYBL Hungária Textilipari Kft., amely osztrák–magyar érdekeltségű, a jövőben szintén támogatni fogja az együttest. Egyelőre még nincs névszponzora az alakulatnak, de ezt a nyitott kérdést is le szeretnék zárni az osztrák bajnoki rajt előtt. Örvendetes hír, hogy a jégcsarnokban statikai vizsgálatot végeztek, s ennek eredményeként lehetőség nyílik még plusz százzal megnövelni az ülőalkalmatosságok számát. A csapat augusztus 6-án kezdi meg a jeges felkészülést a fővárosban, itt egy hétig lesz, majd ugyanennyi időre Dunaújvárosba teszi át székhelyét, ahol 14-én a DAB-Extra.hu lesz az első edzőpartner. Ezt szlovákiai túra követi, ezúttal már tornán is részt vesznek Ocskayék. Pöstyénben a három magyart, Ladányi Balázst, Szélig Viktor és Vas Márton is foglalkoztató francia Briancon, a lengyel Tichy és a vendéglátó Piestany ellen lépnek jégre a kék-fehérek, majd a HC Kosicével játszanak oda-vissza meccseket augusztus utolsó napjaiban. Elkészült az osztrák liga sorsolása is (amely megtalálható az nso.hu-n) – a fehérváriakra bő három hónap alatt 40 találkozó vár. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató elmondta, hogy augusztus 10. és 30. között próbajátékra érkezik Fehérvárra a kanadai Kurt MacSweyn, akivel centerposzton számolna a szakvezetőség. Palkovics Krisztiánnal még nem kötöttek új szerződést, ám ez természetesen nem jelenti, hogy a válogatott támadó elhagyná nevelőegyesületét. Nagy az érdekelődés viszont Ausztriából a klub utánpótláskorú játékosai iránt. Az osztrák bajnok Red Bull Salzburg játékosakadémiát alapított, ahová 17–19 éves fiatalokat várnak. A Volán és a Dunaújváros tehetségeire is szemet vetettek a sógorok, akik olyan lehetőségeket kínálnak, amelyekkel magyar egyesületek nehezen tudnak versengeni.

Legfrissebb hírek

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
1 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
23 perce

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
24 perce

Norvégiában is hibátlan maradt a Metz a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
28 perce

Női kosár NB I: papírforma siker, közel hússzal nyert otthon a Sopron

Kosárlabda
33 perce

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
55 perce

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
56 perce

NB I: Nyíregyháza–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik