Kassai Viktor a BL kapujában

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.07.19. 23:33
Címkék
Kilenc évvel ezelőtt Vágner László lefújta a Real Madrid– Szpartak Moszkva mérkőzést, és azóta magyar bíró nem vezetett Bajnokok Ligájameccset. Most Vágner László, a JB elnöke jelentette ki: Kassai Viktor az ősszel minden bizonnyal bemutatkozhat a BL-ben.

Kassai Viktor Erős Gábor és Vámos Tibor partjelzőkkel együtt szerdán érkezett haza Kanadából, az U20-as világbajnokságról, így nem lehetett ott a bírói továbbképzésen. A reptéren Vágner László várta a magyar bírót, aki jelenleg egyértelműen a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető. Kanadában például a legfiatalabb európai volt, s az egyetlen, aki nem vezetett még BL-meccset. Ám a vb-n dirigált három mérkőzésével is közelebb került az immár karnyújtásnyira kerülő álomhoz: a Bajnokok Ligájához. Kassai Viktor – tudtuk meg Vágner Lászlótól – az úgynevezett első kategóriába tartozik az UEFA-nál (e fölött már csak az állandó BL-résztvevő elitbírók húszas klubja van), tavasszal meghívták a legjobbak UEFA-t áborába, s az ő kategóriájából már rendszeresen kérnek fel játékvezetőket BL-meccsek vezetésére. Vágner László szinte biztos benne, hogy az ősszel Kassai Viktor is megkapja az első Bajnokok Ligája-megbízatását. Ha így lesz, akkor a 32 esztendős tatabányai játékvezető lesz az első magyar bíró, aki Puhl Sándor és Vágner László visszavonulása után szerepet kap a Bajnokok Ligájában. Emlékezetes, hogy Puhl Sándor döntőt is vezetett a BL-ben tíz évvel ezelőtt (Dortmund– Juventus), Vágner László pedig 1998 decemberében a Real Madrid–Szpartak Moszkva BL-meccsen búcsúzott a nemzetközi bíráskodástól. Kassai Viktor tehát elmulasztotta a bírók szokásos edzőtáborát, de ezt aligha bánja. A felkészülés során ezúttal is volt fizikai és szabályteszt, videós elemzés, neves külföldi előadó, MLSZ-elnöki beszéd, itt legfeljebb egy – negatív – szenzációról lehet beszámolni: Gergely Sándor (aki egy eltiltás után egyszer már újrakezdte a játékvezetést, s ismét az NB I-ig jutott) nem tudta teljesíteni az erőnléti felmérés kötelező szintjét, ezért idő előtt elhagyta a tatai edzőtábort. Újdonság volt, hogy együtt volt jelen az összes NB I-es és NB II-es játékvezető, partjelző, ellenőr, megyei JB-elnök, s így jó száznegyven szakember alkotta a bírói edzőtábor mezőnyét. Vágner László, a JB elnöke lapunknak elmondta, hogy az elmúlt idényben tapasztaltak után a legfontosabb az asszisztensi munkában – különösen a lesek megítélésé-ben – előrelépni. Pozitívum ugyanakkor, hangsúlyozta a Játékvezetői Bizottság elnöke, hogy a tavalyi nagy fiatalítás után (tíz új tagja lett a közelmúltban az NB I-es keretnek) nagy átlagban nem romlott a játékvezetők teljesítménye, s a mély vízbe bedobott újoncok – noha rosszabbul sikerült meccse szinte mindannyiuknak akadt – többnyire helytálltak.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik