Mintha folyamatosan villámlott volna. A fotósok olyan „vakuzáport” zúdítottak a Beckham házaspárra, hogy csak reménykedni tudunk benne, a családi szemészük nem látta ezeket a kockákat, különben bizonyára elszörnyedt volna. David Beckham azonban éppen elég hasonló reptéri érkezésen volt már túl, így nem zavartatta magát. Filmsztárokat megszégyenítő széles vigyorral és oldalán – kissé morózus – asszonyával sétált keresztül a Los Angeles-i reptér terminálján, hogy egy utolsó intést követően eltűnjön a luxusterepjáróban, abban az autóban, amely ettől a pillanattól kezdve a világ legtöbbet fényképezett gépjárműve címre is eséllyel pályázhatna.
Nem kétséges, ez a sorsa az igazán nagy klasszisoknak, az ismertség és a már-már az őrület határát súroló lelkesedéssel közeledő rajongók kezelése nem egyszerű feladat. Az angol középpályás viszont élvezi a helyzetet, a néhány éve kiadott önéletrajzi kötetében a sztárlét nehézségeinek ecsetelése mellett hangsúlyozta, az ő és popénekes neje életéhez már szervesen hozzátartozik a felhajtás.
Az a „cirkusz”, ami a városi légikikötő után az angol középpályás leendő klubja, a Los Angeles Galaxy otthonában, a 27 ezres Home Depot Centerben folytatódott, ahol a játéktérre épített emelvényen trónoló klubvezetők körében, kifogástalan szabású öltönyében már ott ült David Beckham is – stílszerűen amerikai stílusú, támlás bárszéken.
Alexi Lalas, a klub elnöke és általános igazgatója pedig a mikrofonhoz lépett.
„Eljött a várva várt pillanat – kezdte ünnepélyesen a válogatott labdarúgóból lett sportvezető. – Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a Los Angeles Galaxy új játékosát, David Beckhamet!”
Nem sokkal később, az elmaradhatatlan vezetői beszédek és köszöntések után végre maga az érintett került a középpontba, s a konfettieső és az ötezer szurkoló (ne felejtsük, Kaliforniában reggel kilenc óra volt ekkor) ovációja közepette átvette új, de a megszokott számozású, 23-as mezét, majd szólásra emelkedett.
„Megtiszteltetés, hogy ennyien kilátogattak a stadionba a hivatalos bemutatásomra – kezdte David Beckham. – A világ talán két legnagyobb klubjában játszottam életem során, a Manchester Unitedben és a Real Madridban, illetve tizenegy évig futballoztam az angol válogatottban, amelynek mind a mai napig tagja vagyok, de a pályafutásom során mindig vágytam a kihívásokra. Hiszem, hogy a jövőben itt is olyan ismert lesz ez a játék, mint annyi más helyen a világon, és nagyon örülök, hogy a sportág népszerűsítéséhez én is hozzájárulhatok a következő években.”
Az angol klasszis ezek után érzelmesebb húrokat akart megpendíteni, de ezzel el is követte első baklövését a tengerentúlon, ahol a (tojáslabdás) futballt és a labdarúgást vétek összekeverni.
„A családommal költöztem Los Angelesbe, az életemben ők az elsők, és a második helyen van a futball… Azaz a labdarúgás. Elnézést kérek, ígérem idővel megszokom a helyes szóhasználatot” – vágta ki magát
mosolyogva a középpályás, majd jelezte, nem véletlenül emlegette korábban a kihívás szót, és időbe telik, míg akklimatizálódik az amerikai kultúrához.
Hogy a pályán mennyire sikerül alkalmazkodnia az új körülményekhez, az a jövő héttől kiderül. Az viszont biztos, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) eddigi tizenkét meccsén mindössze három győzelmet felmutató Galaxy kivezetése a válságból igencsak embert próbáló feladatnak ígérkezik.