Érvénytelen pályázatok

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 00:06
Címkék

A káposztásmegyeri jégcsarnok megvételére kiírt pályázatra a múlt pénteki határidőig beérkezett két ajánlat egyike sem volt érvényes – közölte az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. és az OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. 2007. Ugyanakkor az üzletrészeket értékesítő társaságok remélik, hogy tárgyalások útján az értékesítés folyamata a közeljövőben lezárulhat. „Ez bevált eljárás az üzleti életben. Ha a tulajdonosok úgy értékelik, hogy egyik pályázat sem felel meg maradéktalanul a kiírásnak, akkor eredménytelennek ítélik őket. Ez nem zárja ki, hogy a pályázókkal vagy esetleg újabb jelentkezővel tovább tárgyalva nyélbe üssék az üzletet. Mi úgy gondoljuk, továbbra is kedvező pozícióban vagyunk, mert meg akarjuk tartani a létesítményt a korcsolyasport számára, ez az OTP érdeke is” – reagált a hírre Baranyi Sándor, az egyik pályázó, a Szeviép Zrt. elnöke. Derce Tamás, Újpest polgármestere a múlt héten közölte: az önkormányzat nem járul hozzá a funkcióváltáshoz, változtatási tilalmat rendel el az ingatlanra, és bírósághoz fordul, ha a jégcsarnok megszűnik.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
1 perce

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
4 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
20 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
33 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
35 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
44 perce
Ezek is érdekelhetik