Egyszemélyes brazil csapat

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 00:06
Címkék

Elkeserítő játékkal és igen csak vitatott tizenegyes értékesítésével jutott be a negyeddöntőbe a brazil válogatott. Az ötszörös világbajnok csapatot Robinho mentette meg a blamától az értékesített büntetővel. Az ítélet végrehajtása előtt az ecuadori csapat szinte egy emberként tüntetett a brazil gólgyáros látványos esése miatt megítélt tizenegyes ellen, ráadásul az argentin játékvezető először jelezte Robinhónak, hogy kelljen fel, végül mégis a büntetőpontra mutatott.

Robinhónak ez már a negyedik találata volt a tornán, vezeti is a Copa góllövőlisáját – a brazil válogatottból rajta kívül még senki sem talált az ellenfelek kapujába. Ennek ellenére a rengeteget kritizált szövetségi kapitány, Dunga szerint nem csak a csatáron múlik a selecao szereplése. „A csapat játéka az összes futballista teljesítményén alapul – mondta a mester. – Ha megnézik a Chile elleni mérkőzésünket, láthatják, hogy a tizenegyest Vágner Love harcolta ki, ő készítette elő második gólunkat, és a harmadik találat előtti támadásban is részt vett.”

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
14 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
18 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
20 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
20 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
35 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
47 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
50 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik