Vincze Ottó edzésbe áll

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2007.07.05. 00:19
Címkék

Három válogatott szintű labdarúgó igazolásával a Vasas „beleszólhat a nagyok dolgába”, és éppen ez a cél Angyalföldön. A kiszemeltek már megvannak, Mészöly Géza vezetőedző pedig optimista. „Úgy engedtem el a játékosokat hosszabb nyári szünetre, hogy valamennyien egyéni edzéstervet kaptak – mondta a szakvezető. – Amikor elkezdtük a felkészülést, pontosan láthattam, ki mennyire vette komolyan ezt. Szerencsére mindenki remek állapotban jött vissza a pihenőről, s most is teljes intenzitással készülnek. Igyekszünk erős ellenfelekkel mérkőzni, játszunk például az izraeli Beitar Jeruzsálemmel is.” A szurkolók szombat délelőtt tízkor az Illovszky Stadionban láthatják a csapatot, amikor a REAC lesz az ellenfél. A játékoskeretben egyelőre nincs jelentős mozgás, de a Rákospalotáról érkező Somorjai Tamás erőssége lehet a Vasasnak, mint ahogy a Szolnokról szerződtetett B. Tóth Balázs is. Van azonban igazán nagy név is az angyalföldiek „bevételi” listáján. „Megegyeztünk Vincze Ottóval, akit annak idején nagyon szerettek Angyalföldön – folytatta Mészöly Géza. – A Győrből távozó középpályás pénteken, de legkésőbb hétfőn edzésbe áll nálunk. Muszáj lépést tartanunk riválisainkkal, hiszen évek óta nem volt ekkora erősítési hullám az NB I-ben, mint most Újpesten, Zalaegerszegen, Sopronban, Debrecenben, a Honvédnál és még sorolhatnám. A Vasasnak igen is lépést kell tartania ezzel, s azt mondom, ha egy válogatott szintű csatár meg egy középpályás hozzánk kerül, nincs mitől és kitől félnünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik